Templombúcsú és diakónusszentelés a Búza téri székesegyházban

A székesegyház búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén szentelt diakónust Szocska Ábel püspök Miskolcon. Az Istenszülő elszenderülésének és mennybevételének ünnepére szentelt Székesegyházban ismét sokan gyűltek össze Miskolcról és környékéről, sőt ezúttal a Nyíregyházi Egyházmegyéből is. A templombúcsú ünnepén a Szent Liturgiát Orosz Atanáz püspök mellett Szocska Ábel nyíregyházi püspök vezette.

Ábel atya püspökként először vezetett liturgiát a Miskolci Egyházmegyében. A liturgia keretében Ábel püspök diakónussá szentelte Halász György alszerpapot, aki négy éven át a Miskolci Egyházmegyében kezdi meg szolgálatait. A főpásztor ünnepi homíliájában a diakónusság napjainkban megújuló feladataira emlékeztette a fölszentelendőt. Az alapvetés évszázadok óta nem változott: „Menj, hirdesd az Evangéliumot, tegyél tanítványommá minden népet” – idézte Máté evangéliumát a főpásztor és hozzátette; ma, korábban soha nem látott változások korát éljük, a meglévő hívek megbecsülése mellett új utakat kell találni, hogy az Evangéliumot el tudjuk juttatni az emberekhez, új lelkipásztori területeket kell keresni.

Fulton Sheen érsek egyik beszéde segítségével világította meg a megyéspüpsök a diakónus feladatait korunk kihívásai, életvitele és életszemlélete tükrében: „napjaink eretneksége nem a gondolatok eretneksége, hanem a tetteké”, idézte az érseket Ábel püspök. Arra biztatta a most felszentelt diakónust, hogy az Istentől kapott képességeivel szolgálja és szeresse a rá bízott híveket, vigyázza egyházunk jó hírét, öregbítse a papok becsületét és a reverenda tiszteletét, miközben ne feledkezzen meg az evangélium szavairól. „Ne bízd el magad, ne legyél soha elégedetlen. Törekedj Mária alázatára, tedd dolgod és Jézus megjutalmaz. Ne várd meg, amíg Jézus figyelmeztet, emlékezz, hogy időről időre le kell ülni lábai elé, és oda kell figyelni rá.” – hangzottak el Ábel atya intelmei, melyeket nemcsak egy diakónus, hanem mindnyájan megszívlelhetünk. Az ünnepi Szent Liturgia hagyományos módon búcsúi körmenettel ért véget.

A mennyország normalitásának követei – Ferences kisnővérek fogadalomtétele Bükkszentkereszten

Az egyik legfiatalabb magyar szerzetesrend, a 27 éve alapított Szent Ferenc Kisnővérei közösség elköteleződési ünnepet tartott augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten. A szentmisén fogadalomújításra és -tételre, majd a vesperáson beöltözésre került sor. A mise főcelebránsa a helyi plébános, Pehm Ernő Ferenc testvér, a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagja volt, akivel Skublics Máté neokatekumen pap, a szertartás szónoka és a szervita Van Dael Philippe, azaz Fülöp testvér koncelebrált.

Egy ideig Nádudvari Miklós piarista szerzetes is a nővérekkel ünnepelt. A ferences kisnővérek életében a szemlélődés, az imádság és ebből fakadóan a körülöttük élő emberek szolgálata kiegyensúlyozottan van jelen, Assisi Szent Ferenc és a karizmatikus megújulás szellemében. A közösséget, amely 1991-ben kapta meg az egyházi jóváhagyást, egy magyar származású, de Ausztriában szolgáló keresztes nővér, Szőllősy Julianna alapította. Jelenleg három házuk van: Arlóban, Bükkszentkereszten és Miskolcon, ez utóbbi a központi ház. A közösséget – a bükkszentkereszti szertartást követően – immár tizenhét nővér alkotja: nyolc örökfogadalmas, öt junior (ideiglenes fogadalmas), két novícia, illetve két jelölt. A szentmise keretében fogadalmat újított Rétháti Ildikó Bernadett, Nagy Emese Lilla Dóra, Szerző Rita Judit és Hidasi Viktória Veronika nővér, fogadalmat tett Antal Alexa Krisztina nővér.

A szentmisét követő szertartáson Fáy Eszter Veronika Franciska és Tóth Krisztina Teréz nővér öltözött be, illetve Nagy Kinga és Palazsnik Andrea váltak jelöltté. A Rómában kidolgozott, egységes ferences liturgiának megfelelő szertartáson a szentbeszédet mondó Skublics Máté szokatlan gondolattal indított: a szentlecke, az evangélium történéseit és a szerzetesi ünnep eseményét egyaránt a normális szóval jellemezte. „Krisztus színeváltozása olyan ragyogó fényes volt, hogy a tanítványok életükben nem láttak ilyet, és én azt mondom rá, ez normális” – fogalmazott. Hozzátette: Jézus, aki az Emberfia szóval magát az igazi emberként, a leginkább emberként határozta meg, a színeváltozásban valami teljesen emberit mutatott meg: azt, amit az Isten az embernek szán. A normálist gyakran összekeverjük az elterjedttel – mutatott rá a neokatekumen pap. – Arról, amit nap mint nap látunk magunkban meg az embertársainkban, tapasztalva a bűn valóságát és annak következményeit, azt hisszük, hogy normális, pedig csak elterjedt.

Ezért jött el az Isten fia, hogy megmutassa, mi a normális, mi a mennyei. A szerzetesi hivatás is erről szól: hogyan megyünk Krisztussal, hogyan visz magával ő a mennybe a szentségeken keresztül. Az a mennyei dicsőség, amelyet az Úr előkészített számunkra, egyáltalán nem emberfeletti, nem emberen túli, hanem az embernek a lényege, csak ezt most nehéz látnunk, mert a bűn bepiszkítja. Isten minket a saját képmására teremtett, arra teremtett, hogy ővele legyünk. Arra hív meg a keresztségben és a többi szentségben, hogy ezt megéljük egyfajta fátylon keresztül. Az Úr emellett kiszemel magának néhányat, akiket meghív, hogy követei legyenek a mennyei valóságnak már itt a földön. „Ők azok, akik lemondanak a házasságról az Isten országáért, ők azok a szerencsések, akiket az Úr meghív, és akik erre igent mondanak teljesen szabadon. Ők azok a mázlisták, akik tanúságtételként elkezdhetik megélni itt a földön azt, ami normális – mondta a szónok. – Mindez nem nehézségek nélkül történik, de azokat nem is elkerülni kell, hanem legyőzni.” Skublics Máté arra is rámutatott, hogy Isten a házaspároknak is csodálatos normalitást ad: megélni a lehetetlent, a teljes önátadást, még ha nem is hiba nélkül. „Amikor pedig a szerzetesek a házasság szentségéről, erről az isteni jelről lemondanak, egyfajta követei lesznek a mennyországnak. A szerzetesi fogadalmakban ott van még a szegénység – ez is a mennyei elővételezése: minden az enyém, és mégis, semmi sem az. A szerzetesi élet teljesen normális, a mennyország normalitása, ezt az ajándékot adja általatok az Úr az egész Egyháznak” – tette hozzá.

A Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagjai először érdeklődőként, még nem a közösségben élve ismerik meg a rendet. Azután ha ők és a nővérek is úgy gondolják, hogy a közösséghez kívánnak tartozni, fél évtől két évig terjedő jelölti időszak következik, amikor már testközelből megtapasztalják a közösség életét, bekapcsolódnak a szolgálatba. A sikeres jelölti időszak után kétéves noviciátus következik, ekkor a leendő szerzetesnők imádságos, a világtól elvonult életet élve elsősorban teológiai tanulmányokat folytatnak és fizikai munkát végeznek. A noviciátus végén – saját kérésükre és a közösség elöljárójának döntése alapján – tehetik le első fogadalmaikat. Az egyszerű fogadalmas idő (juniorátus) hossza az egyéntől és a közösségtől függően 3–6 évig terjedhet, és minden évben fogadalomújítással jár. A szerzetesség utolsó lépcsőfoka az örökfogadalom, ekkor az engedelmesség, tisztaság és szegénység evangéliumi tanácsokat már nem egy évre fogadják meg a nővérek, hanem egész életükre.

Koszorúzás a szétszóratás emléknapján – Elhurcolt minoritákra emlékeztek

A szétszóratás emléknapján a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja koszorúzási ünnepséget rendezett június 19-én, a minorita rendház falán elhelyezett emléktábla előtt. Kartal Ernő minorita tartományfőnök tizennégy éve kezdeményezte ezt az ünnepséget, és azóta is, évről évre megemlékeznek azokról a szerzetesekről, növendékekről, munkatársakról, akiket 68 éve, június 17-én éjjel az ávósok elhurcoltak és kényszerlakhelyre szállítottak. Idén Sasvári István, a miskolci KÉSZ-csoport vezetőségi tagja köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket, majd Pehm G. Antal ferences kistestvér, vasgyári plébános mondott ünnepi beszédet.

– Azokra a minorita szerzetespapokra, növendékekre, segítőkre emlékezünk – mondotta –, akiknek elhurcolására ez a tábla emlékeztet minket. 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a szerzetesrendek feloszlatásáról hozott döntést. Ezt megelőzően, mint tudjuk, megfélemlítésként, nyár derekán, jó néhányszor, váratlanul, embertelen módon, hajnalban, éjszaka hurcoltak el szerzeteseket úgy, ahogy azt tették itt, a minorita atyákkal, növendékekkel és segítőkkel együtt. – Nem volt ez új. 1945-től folyamatosan és lépésről lépésre bontakozott ki ez az embertelen eljárásmód. A szerzetesek elhurcolása, a rendek feloszlatása folytatása volt mindannak, ami a marxista-leninista, sztálinista ideológia eltervezett és fontosnak látott. A nagy félelmük a vallás volt. Amit nemcsak feleslegesnek tartottak, hanem egyenesen veszélyesnek. Leginkább talán csak kifogásnak tűnik az a vád a kereszténységgel szemben, hogy az embert passzivitásra kárhoztatja a társadalmi igazságossággal szemben, mert hívő belenyugvással fogad mindent, anélkül, hogy átalakítaná a társadalmat.

– Ennél a helyzet valószínűleg egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb is. Sem én, sem a közösségem nem éltük át ezeket az időket, nem voltunk részesei, de vannak, akik még átélték ezeket az időket a jelenlévők közül is, közvetlen emlékeik is lehetnek talán még. Mindenesetre, olyan ember biztos, hogy nincs itt, akit ne érintene hatásában ez a történés. A II. világháborút követően lépésről lépésre kibontakozott istenellenes erőknek a térnyerése, ami aztán az egész társadalmat, az egész egyházat és mindegyikünket sebezte. – A mai állapotainknak, sebzettségeinknek, lehetőségeinknek pozitív és negatív értelemben is a múltban keresendő az oka. Valamennyien a történelmünknek személyes, nemzeti, egyházi értelemben egyaránt a tárgyai és alanyai vagyunk egyszerre. Azaz magunkban hordozzuk mindazt a jót, amit őseink erényeiből átörököltünk, akár tanulással, akár a génjeinken keresztül, akár bármilyen módon.

Ugyanakkor hordozzuk mindazokat a sebeket, amiket ők személyesen vagy közösségileg hordoztak, átéltek. Ahhoz, hogy mi magunkat megértsük, azokat a sebeket, amik időnként sajognak, fájnak, élesek, aminek az eredetét nem tudjuk, hogy ezeket be tudjuk azonosítani, megértsük saját magunkat, megértsük egyházunkat, megértsük a ma társadalmát, ahhoz emlékezve kell megismernünk mindazt, ami történt. Az ünnepi beszéd után a miskolci minoriták, a plébániai képviselőtestület tagjai és a miskolci KÉSZ-csoport nevében koszorúzták meg az emléktáblát. Az ünnepség után a templomban szentmisén emlékeztek meg az elhurcoltakról, amelyet szintén Pehm G. Antal atya mutatott be. Az ünnepségen és a szentmisén a templom Szent Ferenc-kórusa működött közre, Gergely Péter Pál vezetésével.

Pappá szentelésük előtt bemutatkoztak Miskolon az egri diakónusok

Már évtizedes hagyomány, hogy Miskolcra látogatnak azok a kispapok, akiket ebben az évben szentelnek pappá az egri bazilikában. Idén június 7-én, a diósgyőri plébániatemplomban találkozhattak papok és hívek Czókoly Sándor és Drahos Dávid diakónusokkal, akiket elkísért Szabó József, az egri szeminárium spirituálisa is. A házigazda, Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános köszöntötte őket a szentmise elején, és elmondta, hogy ezen a napon mutatja be vasmiséjét Egerben dr. Katona István segédpüspök is, nemcsak a szentelendőkért, nemcsak papi hivatásokért, hanem a püspök úrért is imádkozzunk.

A szentmisén, amelyet a miskolci papokkal közösen Szabó József atya mutatott be, szentbeszédében arról elmélkedett, hogy a papok papi mivoltukban Jézus Krisztus másai. Olyan hatalommal bírnak, amit Krisztus adott nekik. A pap hatalma nagyobb, mint az amerikai elnöké, hiszen annál nincs nagyobb hatalom, mint amikor feloldozza a bűnöst. A pap sok elnevezése közül az áldozópap kifejezés a legszebb, és legpontosabb, hiszen a szentmisén, amelyben a megváltásunk jelenik meg, nemcsak Krisztus áldozatát, hanem saját életáldozatát is bemutatja. Úgy tűnik, a papságra ma már nincs, vagy egyre kevesebb az igény, de annál nagyobb a szükség. Nincs, vagy egyre kevesebb a gyónó, de egyre több a bűn. Tudjuk, amíg vannak papok, addig van minden szentség, Eucharisztia, a bűnbánat, a betegek szentsége is. Ezért kell nemcsak a szentelendőkért, hanem a szolgálatban lévő papokért is imádkozni, ne érezzék azt, hogy nincs rájuk szükség. A szentmise után bemutatkozott a két diakónus. A 29 éves, Ózdon született Czókoly Sándor elmondta, hogy bár édesanyja kívánságára megkeresztelték, de vallásos nevelést nem kapott. A tanrend szerint elsős gimnazistaként tanultak a Bibliáról irodalomórán, akkor kezdte el olvasni, akkor ismerkedett meg a zsoltárokkal és a különböző bibliai történetekkel. Különösen az evangéliumok voltak rá hatással, s egy idő után rendszeresen imádkozni kezdett. Elment egy szentmisére, s annak világa magával ragadta. Rövidesen különféle szolgálatokat vállalt a liturgiában és az egyházközségben is. Plébánosa felfigyelt érdeklődésére, elköteleződésére és ő segített kimondani azt a belső vágyát, hogy pap szeretne lenni.

A szemináriumban eltöltött évekre örömmel gondol vissza, s ha érték is ott megpróbáltatások, ebben az időszakban ismerkedett meg mélyebben Isten szeretetével. Jelmondatát a 23. zsoltárból vette: „Az Úr az én Pásztorom”. Drahos Dávid Forrón született, 25 éves. Ahogy mondta, Sándorral ellentétben, ő vallásos családban született, és amikor Miskolcra került középiskolába, a Kelemen Didák minorita kollégiumban lakott. A Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumba járt, villamosmérnöknek készült. A kollégiumban egy ajtó választotta el a templomtól, hamar megtalálta az utat az oltár szolgálatához. A hivatás gondolata egy erdélyi ifjúsági táborban fogalmazódott meg benne. Ott, 16 évesen többedmagával tisztasági fogadalmat tett, de kérdésekkel kellett megküzdenie, hogy valóban papi hivatása van-e. Érettségi után ugyan jelentkezett a műszaki egyetemre is szülei tanácsára, fel is vették, de jelentkezett a szemináriumba is, és végül ott kezdte meg tanulmányait. Közben egy évig Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban is eltöltött egy évet, iskolalelkészi munkatársként és kollégiumi nevelőként. Így hét év után készül a papszentelésre. Papi jelmondata: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek”. A szentmise után a két diakónus a Miskolcon szolgáló papokkal elköltött ebéden ismerkedtek, beszélgettek.

Szentmise Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosában, szentté avatása 783. évfordulóján

Pünkösdhétfőn Sárospatakra rengeteg településről, valamint a határon túlról is érkeztek zarándokok és hívek, hogy részt vegyenek a Vízikapunál megtartott ünnepi szentmisén, és bekapcsolódjnak a lelki programokba. A Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja emléknapja, és Szent Erzsébet szentté avatásának 783. évfordulója ünnepén a szentmisét Böcskei László, nagyváradi megyéspüspök celebrálta. A mise végeztével körmenet indult a Szent Erzsébet ereklyével, majd megáldották a zarándokútra indulókat.

Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek

Már több mint tíz éve minden év április 28-án, Kelemen Didák minorita ferences rendfőnök halálának évfordulóján megemlékezést tartanak Miskolcon, a minorita templomban. Az egykori hittérítő, templom- és iskolaépítő, minorita rendfőnök Kelemen Didák – aki 1683 és 1744 között élt – 1729-ben tette le a miskolci minorita templom alapkövét.

Az idei megemlékezésen jelen volt Didák atya boldoggá avatásának posztulátora is, aki Rómából érkezett az évfordulós ünnepségre. Kelemen Didák boldoggá avatásáért minden hónap 28. napján a papok és a hívek együtt imádkoznak a minorita templomban lévő sírja előtt. Idén április 28-án délután gazdag programmal emlékeztek meg a templomépítő szerzetesről. Kalna Zsolt minorita tartományfőnök köszöntő mondatai után imaóra következett. Ezután az egybegyűltek a templom szomszédságában lévő Földes Ferenc Gimnázium homlokzatán lévő Kelemen Didák-emléktábla elé vonultak.

Itt a megemlékezés koszorúit helyezte el a minorita rend, a minorita egyházközség, a Ferences Világi Rend, az Éltető Lélek Alapítvány, a Földes Ferenc Gimnázium, a Kelemen Didák Fiúkollégium, a Földes Öregdiák Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci szervezete, a város önkormányzata képviseletében Kriza Ákos polgármester, valamint a civilek. Ezt követően Kalna Zsolt megáldotta a két éve elnevezett Kelemen Didák utcát. A koszorúzás után a templomban a Versbarátok köre adta elő a Kelemen Didák életéről szóló A Tisza-vidék apostola című összeállítást, majd átadták a Kelemen Didák-díjat, amelyet tíz évvel ezelőtt Kalna Zsolt tartományfőnök alapított. Az elismerést minden évben azok vehetik át, akik Didák atya tiszteletét őrzik és részt vesznek boldoggá avatásának ügyében.

Az idén a díjat a Ferences Világi Rend Szent Maximilián Kolbe Régió Kelemen Didák Közössége és annak már elhunyt minisztere, Konecsni Tamásné kapta. Az elismerést Rózsavölgyi Károly, a közösség miniszterhelyettese vette át a tartományfőnöktől. A megemlékezés délutánja egy Didák atyáról szóló dokumentumfilmmel és a Nagyboldogasszony-templom Szent Ferenc kórusának hangversenyével folytatódott. 18 órakor szentmisét mutatott be Kalna Zsolt, majd végezetül a hívek a tartományfőnök vezetésével a templomépítő sírjánál imádkoztak. A nagyszabású Kelemen Didák-emléknap főszervezője Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

Fojtán László

A miskolci Jezsuita Gimnázium Magis kórusa bemutatja Mario Castellacci: “Gyertek ide gyorsan!” című, Szent Ferenc életéről szóló darabját

A Szt. Ferenc életéről szóló olasz darabot  az előadásunk kedvéért éppen most fordította le két ifjú jezsuita,így mondhatom, hogy egy teljesen új, és a kórust is új oldalakról megmozgató darab jött létre, ami már a nyilvános főpróbán is nagyon ígéretes volt! 

Miskolcon ápr. 17-én a Művészetek Házában adjuk elő a darabot
14:00-kor diákelőadás – minden korosztályú érdeklődő számára
és
18:00-kor díszelőadás keretében  – minden érdeklődő számára

Szeretettel hívunk a kedvezőbb időpontban!

Az előadásainkhoz szokás szerint  szükségeltetik a http://gyertek.jezsu.hu/ web oldalon, ám szívesen gondoskodok én is jegyről számotokra, ha úgy kényelmesebb! (ez esetben gyors válasz-emailt kérek)
Az esti 6-os előadásra már mos lehet jegyeket regisztrálni (nem baj, ha nem tudod kinyomtatni, csak tudd pontosan, hova szól a jegyed)
a délutánira péntek déltől.
A kissé mozaikos felépítésű történet –  amelynek a zenés-táncos részei idézik Szent Klára és Szent Ferenc életét – viszonylag nehezen érthető háttér-ismeretek nélkül, így egy műsorfüzet szerkesztésével próbáltam még teljesebbé tenni az élményt. Mellékelem, hogy akár előkészületet jelenthessen – egy gondolatébresztő szöveggel együtt.

Remélem, hogy az izgalmas kérdéseket felvető,, lelki kényelmünket kissé felkavaró – valóban újszerű, s nagy kihívást jelentő előadásunk mindannyiunk lelki gazdagodására szolgál!

Az előadás ingyenes, de adományokra számítunk a költségeink – különösen a terembérlet – kifizetéséhez!

Bach-hét Miskolcon – “Musica d’amore e destino, avagy szerelem és végzet a Tamás-templom karnagyának művészetében” 

Az idei Miskolci Bach-hét eseményeit 2018. április 16. és 20. között rendezik a város különböző helyszínein. A nyitó koncert április 16-án 18 órakor kezdődik a Városháza dísztermében.

“Musica d’amore e destino, avagy szerelem és végzet a Tamás-templom karnagyának művészetében” címmel.

A koncertek látogatása ingyenes, de a szervezők örömmel fogadják a hallgatóság adományait a rendezvények helyszínein.

Szépséges Pászka

A Fényeshét ismét közös ünnepléssel zárult Miskolcon a Szépséges Pászka című egyházművészeti napon. Görögkatolikus szertartásainkban, a húsvéti időszakban az ünnep titkát magasztaló, „Szépséges Pászka” kezdetű ének a mottója annak a közös ünneplésnek, amit idén ötödik alkalommal rendeztek meg a Miskolci Egyházmegyében. Kocsis Fülöp metropolita és Szocska Ábel apostoli kormányzó a másik két, a hajdúdorogi és nyíregyházi egyházmegyék várakozását és örömét is elhozták a közös együttlétre.

“A Húsvét, a feltámadás örömének megélése immáron összetartozik ezzel az ünneppel” – mondta ünnepi köszöntőjében Fülöp atya. A mai este, fellépői, a bemutatott előadások, a család jelentőségét erősítik – fogalmazott érsek atya, és hozzáfűzte: „A családban válunk igazán keresztényé, Isten gyermekeivé, ott fedezzünk fel milyen nagyszerű öröm az Isten családjába beletartozni.” Elsőként múcsonyi Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola Zsibongó Színjátszó Köre A legdrágább kincs című darabbal lépett színpadra. A családban játszódó történet a legdrágább kincs, a szeretet és összetartozás jelentőségére világított rá. A tíz éve alakult szakkör tagjai 7-14 éves gyerekek, vezetőjük Planicska Ágnes. Több népszerű darabot dolgoztak már fel; A dzsungel könyve, a Szépség és a Szörnyeteg, Lúdas Matyi. Ez utóbbi előadással készülnek az április végén megrendezésre kerülő Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra is. Örömzenélésnek is tanúja lehetett a hallgatóság.

A Telenkó család négy tagja készült egy kis zenei összeállítással a mai alkalomra. A kilenctagú családban mindenki játszik valamilyen hangszeren, az édesanya, Cecília ének-zene tanár, az édesapa, János fagott művész. Most két legkisebb gyermekükkel, Jánossal és Miklóssal közösen, ütős hangszerekre, zongorára és fagottra áthangszerelt darabokat szólaltattak meg. Az est második felében a Lautitia Gyermekkórus hallhatta, láthatta a közönség. A Lautitia kóruscsalád gyermekkara a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola kórusa, karnagya Nemes József, aki gyermekként szintén itt énekelt. Megalakulásuk óta számos hazai és nemzetközi kórusversenyeken, fesztiválokon és egyéb produkciókban szerepeltek kiemelkedően, legutóbb az Olaszországban megrendezett 15. Concorso Corale Internazionale-ről (nemzetközi kórusverseny) tértek haza nagy sikerrel, első helyezettként.

Tehetségükről most a miskolci közönség is meggyőződhetett. Előadásuk nemcsak a fül számára feledhetetlen, de a változatos színpadkép is magával ragadó volt. Számukra a legfontosabb mégis az, hogy egy „olyan közösségé váltak, amelynek a tagjai egymást szeretik, tisztelik és a közös alkotás lehetősége mindenkinek folyamatos, új kihívást jelent a mindennapokban”. „Igazán családias ünnep lett az idei” – fogalmazta meg Orosz Atanáz püspök. Zárszavában a rendezvény mottójának jelentésére hívta fel a figyelmet. A pászka szó számunkra nem pusztán gasztronómiai fogalom, a mi pászkánk a föláldozott Krisztus, Ő a szépséges Pászka. Szépséges a mi pászkánk, ahogyan szép az Isten által megteremtett világ is, bár a nagypénteki események elcsúfították a szépséges isteni arcot, de éppen azzal, hogy evilág csúfságát is magára vette, fölülmúlta azt , így tette megváltottá, igazán széppé életünket. Dosztojevszkij regényhősének híres mondatát – „A szépség menti meg a világot” – idézve kérte a főpásztor fogjunk mi is össze, hogy valóban megmentsük a szépséget környezetünkben, húsvéti szépségünket őrizzük meg szívünkben. A rendezvény hagyományos módon pászakaszenteléssel, annak közös elfogyasztásával és közös énekléssel zárult.

Abszurditások világa

„Európa az üres bölcsők kontinense. Egyetlen egy uniós tagállamban sem születik annyi gyermek, amennyi elegendő lenne a népesség fenntartásához. De a demográfiai kihívásokra a migráció rossz válasz, helyette a gyermekek születését kell támogatnunk” – olvasom egy választási kampánylevélben. Ez a gondolat visszaköszönt Bogár László közgazdász előadásában, sőt mondhatom erről szólt, ezt támasztotta alá számtalan táblázattal, statisztikai adatokkal.

A KÉSZ miskolci csoportja március 19-én az Ady Endre Művelődési Házba hívta meg az előadót és az érdeklődőket, s az előadás címe: Abszurditások világa, híven kifejezte a mondanivalót: Európa valóban az üres bölcsők kontinense, és nem tud, nem akar ezen változtatni egyetlen ország sem úgy, ahogy természetes lenne, hogy a gyermekek születését támogassa. Ezzel szemben számos elképzelhetetlen nyomorban tengődő afrikai országban a lányok 14 éves korukban szülnek először, a 30 éves nők már nagymamák, de persze tovább szülnek, nem kell nagy matematikai tudás ahhoz, hogy lássuk, milyen mértékű az elszaporodásuk.

Ezzel szemben Európában 30 éves korban szülik meg a nők az első és egyben utolsó gyermeküket, ha ugyan szülnek egyáltalán. A kérdés már nem az, hogy Európában eltűnik, de legalábbis másodrangú szereplője lesz a kontinensnek a fehér ember, hanem az, hogy ez mikor következik be. Helyes-e, ha mindez ellen semmit sem teszünk, sőt mi magunk gyorsítjuk meg ezt a folyamatot a migránsok korlátlan befogadásával? Úgy tűnik, valóban az abszurditások világát éljük.