Könyvajánló – Dolhai Lajos: Csúcs és forrás

A könyv a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében született. Az olvasó 52 kérdést és választ talál a kezében lévő kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések száma azt sugallja, hogy legalább az utolsó előkészületi évben minden vasárnap olvassunk el egy kérdést és választ. Ha ezt megtesszük, akkor egyre jobban fogjuk érteni és értékelni az Eucharisztiát, mint keresztény életünk egyik fő forrását. A kérdések és válaszok első fele az Eucha¬risztia teológiájára vonatkozik, a második rész pedig a szentmise liturgiájával kapcsolatos gyakorlati-teológiai szempontokat tárgyalja.

Tartalomjegyzék: Előszó. 1. vasárnap: Az Eucharisztia elnevezései. 2. vasárnap: Az Eucharisztia mint a szentségi üdvrend központja. 3. vasárnap: Az Eucharisztia mint a keresztény beavatás csúcspontja. 4. vasárnap: Miért fontos az Egyház számára az Eucharisztia? 5. vasárnap: Az Eucharisztia keresztény életünk forrása. 6. vasárnap: Az Eucharisztia ószövetségi előképei. 7. vasárnap: Hogyan történt a zsidók húsvéti vacsorája? 8. vasárnap: Pál apostol tanítása az Eucharisztiáról. 9. vasárnap: Miért fontos János apostol tanítása az Élet kenyeréről? 10. vasárnap: Mit tudunk az első keresztények Eucharisztiájáról? 11. vasárnap: Mikor ünnepelték az ősegyházban az Eucharisztiát? 12. vasárnap: Melyek a legfontosabb ősegyházi iratok az Eucharisztiáról? 13. vasárnap: Mit tanított Luther Márton Krisztus eucharisztikus jelenlétéről? 14. vasárnap: Mit tanított Kálvin János a szentmiséről és az Oltáriszentségről? 15. vasárnap: Íme, hitünk szent titka! 16. vasárnap: Az Eucharisztia: áldozat, lakoma, jelenlét. 17. vasárnap: A szentmise mint lakoma. 18. vasárnap: Az Eucharisztia az eszkatologikus lakoma előképe. 19. vasárnap: A szentmise mint áldozat. 20. vasárnap: Az Eucharisztia áldozat jellege hogyan tükröződik Jézus alapító szavaiban, gesztusaiban? 21. vasárnap: Miért mondhatjuk azt, hogy a szentmise az Egyház áldozata? 22. vasárnap: A golgotai áldozat és a szentmiseáldozat összefüggése. 23. vasárnap: Hogyan érthetjük meg Jézus szentségi jelenlétét? 24. vasárnap: Az epiklézis jelentősége a szentmisében. 25. vasárnap: Mit tanít az átlényegülés dogmája? 26. vasárnap: Mit jelent a transzfinalizáció és transzszignifikáció? 27. vasárnap: Miért fontos az Eucharisztia liturgikus teológiája? 28. vasárnap: Krisztus többféle módon van jelen a szentmisében. 29. vasárnap: A szentmise szerkezete. 30. vasárnap: Az igeliturgia jelentősége. 31. vasárnap: Jézus két asztalról táplál minket. 32. vasárnap: A szentmise könyörgései. 33. vasárnap: Mit jelképez a szentmisében a bor és a víz kehelybe öntése? 34. vasárnap: Az eucharisztikus imák jelentősége. 35. vasárnap: Az átváltoztatás szavainak elemzése. 36. vasárnap: A II. Eucharisztikus ima sajátosságai. 37. vasárnap: A III. Eucharisztikus ima sajátosságai. 38. vasárnap: A szent csend jelentősége a szentmisében. 39. vasárnap: Ite, missa est! 40. vasárnap: Csak felszentelt pap misézhet! 41. vasárnap: A hétköznapi szentmisék jelentősége. 42. vasárnap: Az elhunytakért végzett szentmisék fontossága. 43. vasárnap: Ki áldozhat? 44. vasárnap: Lehetséges-e az intercommunio? 45. vasárnap: A szentségi böjt jelentősége. 46. vasárnap: Az „egyszín” alatti áldozásban is a teljes Krisztus van jelen! 47. vasárnap: Lehet kétszín alatt is áldozni. 48. vasárnap: A kézbeáldozásról. 49. vasárnap: Miért fontos, hogy szent Útravalóval távozzunk a földi életből? 50. vasárnap: A szentségimádás. 51. vasárnap: A nemzetközi eucharisztikus kongresszusok célja. (Kapható a kegytárgyboltokban)

A Szentszék új magyarországi nagykövete volt a Görögkatolikus Metropólia vendége

Ferenc pápa július 4-én az amerikai származású, magyar felmenőkkel is rendelkező Michael August Blume-ot nevezte ki a Szentszék magyarországi nagykövetévé. Michael nuncius úr alig néhány hónapja tölti be tisztségét Magyarországon, mégis bokros teendői közepette fontosnak tartotta, hogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita meghívását elfogadva a görögkatolikusokat is meglátogassa. Így vett részt a hajdúdorogi első-székesegyház templombúcsúján, másnap pedig a Hiearchák Tanácsának ülésén.

Nem túlzás történelmi eseménynek nevezni 2018. november 25-ét Hajdúdorog életében; hiszen nem sűrűn érkezik Apostoli Nuncius a településre. Michael August Blume-ot Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya, Orosz Atanáz püspök atya, Szocska Ábel püspök atya, valamint a Debrecenben, Hajdúdorogon illetve annak környékén szolgáló papok fogadták a Szent Bazil Oktatási Központban Ez idő alatt az Istenszülő templomba vezetésének tiszteletére épült és felszentelt székesegyház is megtelt hívekkel, akik ezen a vasárnapon búcsúi ünnepre érkeztek. A különleges alkalmon a szentszéki nagykövet prédikált, gondolatait pedig azzal kezdte, hogy mennyire hálás a meghívásért, hiszen Apostoli Nunciusként először vesz részt görögkatolikus Szent Liturgián. „Afrika három országában, ahol az elmúlt 13 évben szolgáltam, nem volt túl sok keleti katolikus egyház. Itt Magyarországon ti sokan vagytok és vannak saját püspökeitek. Adjunk hálát ezért az Istennek Szent II. János Pál szavait idézve, aki úgy beszélt a keleti és nyugati egyházakról, mint két tüdőről, amellyel az Egyház lélegzik! Köszönetet mondunk Istennek, hogy ezen a szertartáson láthatjuk és érzékelhetjük, annak a kegyelmét, hogy Krisztusban egységben vagyunk Őszentsége Ferenc pápa vezetése alatt, akit Isten kegyelméből ma én képviselhetek itt.” – mondta a szentszéki nagykövet, majd Lukács evangéliumának szavairól folytatta az elmélkedést. „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 10,38-42; 11,27-28) – kiáltott fel egy Jézust követő asszony, aki nagyon hamar megértette, hogy Isten áldása van Nagyasszonyunkon és az ő fián, Jézuson. „Mária az az új templom, aki saját testébe fogadja az Isten Fiát, és ezáltal az új Szentek Szentjévé válik, ahol az Isten Fia lakozik. Sőt, ez a különleges szerepe még a szülés után sem szűnik meg. Ő, mindig is Szűz Mária, az Isten anyja marad. Mind a mai napig folyamatosan közbenjár Fiánál mindazokért, akik hittel kérik őt. Számtalan módon fordulhatunk hozzá: a rózsafüzér imádságával, körmenetekkel, Szűz Mária kegyhelyeinek meglátogatásával és a napközben elmondott fohászokkal.” – fogalmazott Michael August Blume, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy Isten igéjét hallgatva és azt tettekre váltva megkaphatjuk Isten kegyelmét. „Ez a mi nagy hivatásunk. Legyünk bár püspökök, papok, szerzetesek vagy családapák és családanyák, kétkezi munkások, tanárok vagy diákok, mindannyiunknak vágyakoznunk kell arra, hogy hallgassuk és tettekre váltsuk az Isten szavát. Minden alkalommal, amikor a templomba megyünk, akkor az Isten szól hozzánk az Ő Igéjén keresztül. Ugyanakkor figyelnünk kell az Isten szavára saját otthonainkban és családunkban is.(…)

Kérjük a mi Nagyasszonyunkat, hogy erősítse meg családjainkat a hitükben, adjon nekik bátorságot, hogy gyermekeket hozzanak a világra, gyermekeket, akik hallgatni fogják Isten Igéjét és tettekre váltják azt. Gyermekeket, akik közreműködnek abban, hogy megerősödjön ennek a nagyszerű nemzetnek, Magyarországnak a keresztény identitása! – zárta prédikációját az Apostoli Nuncius. A Szent Liturgia végén Kocsis Fülöp érsek-metropolita kifejezte örömét azért, hogy a pápa nagykövetét egy olyan történelmi helyen köszöntheti, ahol a legtöbbet tettek azért, hogy a katolikus egyházhoz tartozhassanak a görögkatolikusok, keleti rítusukat megőrizve. „Nuncius úr személyében ez az egység valóban láthatóvá, érzékelhetővé válik.” – hangsúlyozta Fülöp atya, és köszönetet mondott azért, hogy ilyen hamar időt szakított a látogatásra. Majd Horváth Zoltán, a hajdúdorogi Krisztus-katonák káplárja köszönte meg az apostoli nunciusnak, hogy ellátogatott arra a településre, amely a görögkatolikus hitélet leghűségesebb városa címet is magáénak tudhatja, hiszen az itt élők ősei küzdöttek legodaadóbban a magyar nyelvű liturgiáért, valamint az önálló egyházmegyéért. A szertartás körmenettel folytatódott, amelynek során hármas áldásnak lehettek részesei a hívek: Michael August Blume Apostoli Nuncius a templom bejáratánál latin nyelvű áldással szentelte meg az új harangtartó-szerkezetet, aminek cseréje, kormányzati támogatásból, mintegy hat millió forintból valósult meg. A berendezés az 1870-es évek óta szolgálta ki a három a harangot, így már megérett a cserére. Az egyházközség azonban a régitől sem vált meg, az esztétikailag még mindig szép szerkezet a templom udvarán kapott helyet. Folytatva a menetet a processzió a parókia épületéhez ért, amely mintegy 29 millió forintból újult meg. Új tetőszerkezetet kapott, kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a lábazatot és napelemeket is felszereltek.

A következő állomás a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda épülete volt, ahol szintén nagyszabású felújítást végeztek, 163,5 millió forint értékben. Így az új tanévet már egy korszerűbb helyen kezdhették el a gyermekek. Az épület rekonstrukciója mellett jelentős mértékű eszközfejlesztés is belefért még a fölújításba, melynek keretében a mindennapi nevelési, gondozási, fejlesztési feladatok ellátását biztosító eszközökön, játékokon túl a berendezési tárgyak és informatikai eszközök pótlása vagy cseréje is megtörtént, megteremtve ezzel a mai kor igényeit kielégítő óvodai ellátás feltételeit. A projekt keretében az udvar rekonstrukciója is folyamatban van 2019. augusztus végi megvalósítással. Utóbbi két beruházás nagy részét a Hajdúdorogi Főegyházmegye Európai Uniós pályázaton nyert támogatásból finanszírozta. Az óvoda épülete előtt egy kis asztalkán volt az a 15 cserépkereszt, amelyet a Szent Lukács Szeretetszolgálat szakolyi otthonának lakói készítettek, s a megáldás után minden helyiségben ezeket helyezték el. A körmenet aztán visszaért a templomajtóhoz, s ott a negyedik evangélium elhangzása után áldással, himnuszokkal és ünnepi olajkenettel, azaz miroválással ért véget a szertartás. A közös ünneplés a gimnázium tornacsarnokában közös agapéval folytatódott. Több mint ötszáz ember ült együtt a pápai nunciussal, s ekkor Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere és Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a magas rangú vendégeket.

Ezt követően a Szent Bazil Gimnázium igazgatója látta vendégül az intézményben a szentszéki nagykövetet, aki nem csak hazánk rendszerváltás utáni első egyházi alapítású iskolájának történetét ismerhette meg közelebbről, hanem az egyházmegyékben szolgáló papokat is. Michael August Blume nuncius úr Debrecenben zárta látogatását. Hétfőn közösen imádkozott az érsekségi dolgozókkal, majd a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház (Görögkatolikus Metropólia) legfőbb döntéshozó testületének ülésébe is bekapcsolódott. A Hierarchák Tanácsának tagjai a magyar görögkatolikus főpásztorok, köztük dr. Keresztes Szilárd érdemes püspök is. A megbeszélésen többek között szó volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület részletes feladatairól és a Görögkatolikus Metropólia részleges jogának papok által történő véleményeztetéséről. A Hierarcha atyák tárgyaltak még a diakónusokat és papnövendékeket érintő fontos kérdésekről, a papoknak és papnéknak szervezendő lelkigyakorlatokról. Mindemellett a Görögkatolikus Metropólia nyugdíjszabályzatának, valamint működési támogatásnak átgondolása is feladata volt ezen a napon a püspök atyáknak. Ezen kívül a metropóliai intézmények személyi kérdéseinek tisztázása mellett a 2019. évi metropóliai eseménynaptár jóváhagyása is megtörtént. Két hosszú, tartalmas nap után tért vissza a nuncius úr a hivatalába. Ő maga is kifejezte háláját, hogy beleláthatott a görögkatolikusok életébe, ígérve, hogy elődeihez hasonlóan, mint pápai követ ő is segíteni és támogatni fogja a Magyar Görögkatolikus Metropólia további fejlődését.

Boldogasszony – Vándorkiállítás a Miskolci Galériában

A Miskolci Galériában október 18-án nyitották meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által Boldogasszony címen rendezett vándorkiállítást. A Kárpát-medence ötvenöt magyar művészének alkotásai – festmények, szobrok, rajzok, fotók – más-más módon, de ugyanazt ábrázolják: Mária és a Szent István által neki felajánlott ország, és a magyarság kapcsolatát. Több ismert művész – Aknay János, Cseh Tamás, Gyulai Líviusz, Hager Ritta, Jankovics Marcell, Kő Pál, Melocco Miklós, Makovecz Imre, Olasz Ferenc, Péreli Zsuzsa, Petrás Mária, Somogyi Győző – és mások alkotásai is megtekinthetők. 2015-ben indult el a budapesti Várkert Bazárból a Boldogasszony-kiállítás, Miskolc a 35. állomása a programsorozatnak.

A tárlatot szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő szerint a kiállítás „füzérre fűzi a magyar közösségeket”, megvalósítva a nemzetegyesítést. A kárpát-medencei és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítássorozat megszervezésével fel szeretnék mutatni „a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hitet és értékrendet”, szeretnék továbbá „a ma is elevenen élő magyar összetartozást jelképező Mária-kultusz tudatosításával a nemzet újraegyesítését és Istenhez való közeledését szolgálni”. Kriza Ákos polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, keresztény európaiságunkat és ezeréves magyar múltunkat egyaránt megidézi a tárlat. Ezek átörökítése minden nemzedék feladata. – Ezerarcú ez a kiállítás, ahogy ezerarcú ez az ország, a Kárpát-haza, ahonnan a kiállítás alkotói érkeztek – mutatott rá a városvezető.

Demeter Ervin kormánymegbízott felidézte, hogy Szent István király az országot Szűz Máriának ajánlotta fel, ezzel mintegy megteremtve a magyar állam szuverenitását is. – Jó helyre érkezett Miskolcra ez a tárlat, hiszen a városban négy templomot szenteltek Szűz Mária tiszteletére, a diósgyőri, a minorita templomokat, a Zárdakápolnát és a görögkatolikus székesegyházat is – mondta –, és több köztéri Mária-szobor is áll a városban és Lillafüreden is. Szarvas Péter kerületi esperes, plébános nyitotta meg a kiállítást. – A szakralitás és vallásos téma mindig túlmutat magán, hiszen ilyenkor nemcsak ez a földi világ vetülete nyílik meg számunkra, hanem a természetfölötti világ dimenziója is. Ilyenkor a művészek misztikus látásán és gondolatvilágán keresztül részt kapunk az Isten csodálatos világából. Ilyenkor egyesül az emberi és az isteni.

Magyar népünk nyelvében a Boldogasszony kifejezés nem csupán elnevezése égi édesanyánknak, Szűz Máriának, hanem mögötte ott találjuk mindazt, amiben megtalálható a boldogság tág forrása. Ez a kiállítás a maga sokszínűségével és szépségével átragyogja az ő személyiségét és feltárja nekünk mindazt, amit az ő személyisége mutat meg nekünk, hogy az ő életében mi is tulajdonképpen a boldogság forrása. Jelen van Mária életében az élet ajándéka. Boldog az ember, amikor az élet örömeit tudja megtapasztalni. Jelen van az Istennel való szeretetteljes együttélés boldogsága. Jelen van a gyermeket szülő anya, mint a teremtő Isten munkatársának a boldogsága. Jelen van Máriában az anyai szeretet, amely nemcsak saját gyermeke, hanem az Isten gyermekei iránti anyai szeretet boldogsága is. Jelen van benne a személyes eggyé válás, mind Istennel, mind az emberekkel. Jelen van a Boldogasszonyban a vigasztalás ajándéka, mely sok ember szívbékéjét adja meg. Jelen van a hivatás ajándéka, amely nemcsak a szülői hivatásban, hanem az istenszeretet hivatásában is kiteljesedik. Jelen van az örömben megélt emberi élet ajándéka. Jelen van Mária életében a bensőséges szeretet és a vigasztalás ajándéka. Jelen van a megbecsülés és a tisztelet ajándéka. Ezeken az alkotásokon keresztül én ezeket éreztem meg. A Boldogasszony ezért olyan gazdag kifejezés, amely átragyog Szűz Márián keresztül és teszi őt gazdaggá személyiségében. Nekünk, magyaroknak azonban ennél is többet jelent. Édesanya. Égi édesanya. Magyarok Nagyasszonya. Patrona Hungariae.

Az édesanyánkhoz szorosan kötődünk. Bennünket is boldoggá tesz, ha boldognak látjuk az édesanyánkat. Azt hiszem, ez a kiállítás boldoggá teszi Szűz Máriát. Most ránk tekint az égi hazából, és boldogan tekint ránk. De ez a boldogság tovább is adódik. Hiszen boldoggá tette azokat is, akik alkotói voltak ennek a kiállításnak. Kívánom, tegye boldoggá azokat is, akik majd megtekintik és megéreznek valamit abból a boldogságból, ami Szűz Márián, Magyarok Nagyasszonyán átragyog ezeken az alkotásokon keresztül. Kívánok sok szép lelki élményt a tárlat megtekintéséhez. Ezennel ezt a kiállítást szeretettel megnyitom és átadom, hogy éljék át lelki élménnyel a tárlat megtekintését. A kiállítás – mely november 10-éig tekinthető meg Miskolcon – fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke pedig Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke.

„Valóban az Úr van ezen a helyen” – a templomszentelés 150. évfordulóján tartották a görömbölyi templom búcsúját

Október 7-én, a templomszentelés 150. évfordulóján tartották a görömbölyi templom búcsúját. A liturgián állandó diakónussá szentelték Dorcsinec Lászlót. „Másfél évszázad szeretetéért és kegyelméért adtunk ma hálát” – fogalmazott Galambvári Péter parókus. A jelenlegi, neoklasszicista stílusban épült templomot 1868-ban Huczkó Bazil nagyprépost szentelte fel az Istenszülő Szűz Mária oltalma tiszteletére, ennek jubileumát ünneplik idén a görömbölyiek. A közösség létrejötte azonban jóval korábbra tehető.

Az 1700-as évek elején ruszin telepesek érkeztek a területre, az általuk épített két fatemplom helyén a század végén már kőtemplom állt, ami sajnos, néhány évtized múlva földrengés következtében életveszélyessé vált és lebontották. Sok-sok éven át a szomszédos római templomot használhatták a görögkatolikusok is. Majd 1854-ben kezdődtek el a mostani templom építésének munkálatai, amelyek folytatódtak Demkó István parókussága alatt. A ma is látható ikonosztázion 1912-ben került a helyére. Az Istenszülő ünnepeinek előestéjén felolvasott szentírási szakaszt idézte homíliájában Orosz Atanáz püspök: „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” (Ter 28,16) A templom felszentelésének emlékezete „mindannyiunk számára fölhívás a megszentelődésre, és annak fölismerésére, hogy az Úr jelen van” – mondta a főpásztor.

A templombúcsú ünnepe találkozás a közösség tagjaival, de a legfontosabb az Istennel való találkozás. Isten irgalmát és kegyelmét tapasztalhatták meg évszázadokon át a templomban imádkozók, ezért mondunk ma köszönetet, hálát adva Istennek. „Nemcsak a jó Isten van jelen, hanem ahogyan énekeltük, a Szűz is jelen van az Úr hajlékában, és láthatatlanul imádkozik érettünk Istenhez” – hívta fel a jelenlévők figyelmét a püspök utalva a másnapi, október 8-i, Magyarok Nagyasszonya ünnepére, amikor is „nagyon aktuális az Istenszülő közbenjárását kérnünk és az ő jelenlétét is fölismernünk, hogy erősítse imáinkat, terítse fölénk oltalmazó palástját. A főpásztor a jeles napok sorában megemlékezett az 1571. október 7-én, Lepantónál vívott tengeri csatáról is. A csata előtt V. Szent Pius pápa az egész keresztény nép imádságát kérte.

Miközben Európa szerte a rózsafüzét imádkozták, a kisebbségben lévő keresztény sereg győzelmet aratott a túlerőben lévő oszmán flották fölött. Az összefogás, és az Istenszülő Szűz oltalmának tudták be a győzelmet, amellyel évszázadokon át keresztény azonosságát is sikerült megőriznie Európának. Ezen esemény tükrében a főpásztor arra emlékeztetett, hogy „igazi keresztény jövőt csak az Istenszülő oltalmához menekülve kérhetünk és biztosíthatunk itt Európában.” Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke a Szent Liturgián állandó diakónussá szentelte Dorcsinec Lászlót, a környékbeli papság és Nyirán János fődiakónus segédlete mellett, aki a szentelendőt vezette diakónusi készülődései során. „A szentelendő szolgálatkészsége mindannyiunknak eszébe juttatja Krisztus Urunk kérését és küldetését – utalt a püspök a diakónusszentelésre –, „Krisztus szerinti segédlő papság”, vagyis a Krisztusban működő diakonátus mindnyájukat szolgálatkészségre biztat és emlékeztet. Templomba azért jövünk, hogy Isten szolgáinak bizonyuljunk, egymást szeretve, egymásnak szolgálva, Jézus Krisztus élő templomává és építőköveivé legyünk. Akik tehát a templomban szolgálatra vállalkoznak, ennek aktív résztvevői. László testvérünk mostantól diakónusként a vállalja ezt a szolgálatot.”

„Néhány ruszin család betelepítésével kezdődött a közösség élete. Reméljük, ma is van jó néhány család, amely elkötelezi magát a feltétlen szolgálatra, hogy ez az egyházközség megmaradjon, épüljön és gyarapodjon. Isten segítségével így fogjuk a jövő nemzedék számára is tanúsítani, hogy valóban az Úr van ezen a helyen, bár mi nem mindig ismertük fel” – szavakkal zárta ünnepi gondolatait a főpásztor. Őseik emléke előtt is tisztelegve, a ruszin nemzetiségi önkormányzat tagjai ruszin, majd magyar nyelven énekeltek Mária énekeket.

Az álmom valóra vált: élő világosság – Nyitott templomok éjszakáján a Martin-kertvárosi Jézus Szíve templomban

Zsekov Éva Mónika hegedűművész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja: Az álmom valóra vált: élő világosság rózsafűzér a Nyitott templomok éjszakáján a Martin-kertvárosi Jézus Szíve templomban. Előtte mini koncert a Vándorokkal és a nyári zenei táborban résztvett gyerekek egy részével. A tizedek közt is mi szolgáltunk taeze-i zenével.

Köszönet Tóth István plébános atyának a támogatásért. “Triónk” másik két tagja Diószeginé Kiss Terézia és Firtkó Jánosné Katika,akik nélkül nem tudtam volna megvalósítani ezt a különleges imaláncot. Köszönöm minden közreműködőnek,résztvevőnek. A fotókat készítette Rigó Máté.

A Szentlélek szele feszítse ki vitorláidat!

Augusztus 25-én pappá szentelte Elek László jezsuitát Ternyák Csaba egri érsek Miskolcon, az Isteni Ige-templomban. Elek László SJ kilenc éve jezsuita, és másfél évtizede készült a papságra. Laci az egyház ölén nőtt fel – mutatta be Vízi Elemér SJ tartományfőnök a szentmise kezdetén –, hiszen családjában, a Regnum Marianum közösségben és a piaristáknál formálódott, majd az esztergomi szemináriumban és Rómában tanult. 2009-ben lépett be a jezsuitákhoz, magisztériumát Miskolcon végezte, majd Bostonban speciális tanulmányokat folytatott, 2017 óta pedig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium iskolalelkészségén szolgál.

Itt, a gimnázium mellett álló Isteni Ige-templomban kapta meg az egyházi rend szentségét. Nagyon sokan jöttek el Miskolcra, hogy részt vehessenek László szentelésén. Jelen volt Jelenits István, aki a piaristáknál nemcsak Laci, de az édesapjának is tanára volt, és Kaposvárról Balás Béla püspök atya. (Mint az egyik regnumos vendég elmondta, a Regnum Marianum kisszámú küldöttséget tudott csak küldeni, mert sajnálatos módon ugyanebben az időben vezetői találkozót tartottak.) Természetesen nagy számban érkeztek a rendtársak, a jezsuiták „apraja-nagyja”, aki csak el tudott jönni szolgálati helyéről. Sokan jöttek el régi és jelenlegi jezsus diákok, a gimnázium tanárai és munkatársai, és számos padsort töltött meg László kiterjedt családja, szülei, testvérei és családtagjai, köztük pap nagybátyja, Kemenes Gábor atya, és szerzetes nagynénje, dr. Kemenes Ágnes szociális nővér, több rendtársnővel együtt.

Bár a templomot zsúfolásig megtöltötte az ünnepi ruhás gyülekezet, mégis családias és meghitt volt a hangulat, hiszen szinte mindenki rokon, barát, tanár, tanítvány vagy kolléga volt. Az egybegyűlteket Vízi Elemér köszöntötte, felidézve László papi jelmondatát, melyet a Filippiekhez írt levélből választott: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Jóságotok legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel van!”. Az evangélium után, mely Szent Máté könyvéből kifejezetten a papokhoz szól, provinciális atya szólította a szentelendőt, és e szavakkal tanúsította alkalmasságát az áldozópapságra: „rengeteg próbatétel után, melyeket kiállt, és az őt ismerő illetékesek véleménye szerint is, mely hozzám eljutott, bebizonyosodott, hogy hűséges az elhívásához, és méltónak bizonyult az áldozópapságra”.

Ternyák Csaba érsek úr homíliájában László papi jelmondatának kapcsán a keresztény örömről beszélt, mely sokkal több a szomorúság vagy reménytelenség hiányánál, hiszen örömünk Jézus Krisztusban van: Ő örömünk oka, neki köszönhetjük megváltásunkat és életünket. Ez az öröm az, melyet Jézus ad nekünk, aki mindent elkér tőlünk, de sokkal többet ad cserébe. Az érsek úr kiemelte, hogy az életszentség útján, melyre Jézus meghívta, Laci is az életet és a boldogságot kereste. Nem azonnal talált rá jezsuita hivatására, hanem lelkében hosszasan érlelődött a döntés, új próbatételeket állt ki, és kész volt hivatásáért áldozatot hozni. Idézte László bemutatkozó szavait: „Találkoztam az Istennel, aki annak ellenére – sőt éppen azért és úgy – szeret és meghív, hogy gyenge és esetlen vagyok. Arról álmodom, hogy mások is találkozzanak vele. Talán munkáimon, sőt rajtam keresztül.” Az érsek úr méltatta László munkáját, melyet a zsolozsma mobilalkalmazás kifejlesztésével végzett, s megerősítette, már eddigi munkáinak segítségével sokakat hozzásegített az Istennel való találkozáshoz. Ternyák Csaba kifejtette, hogy Jézus kemény szavai a farizeusokhoz és az írástudókhoz szóltak, a papokhoz, akiktől elvárja a Mester, hogy ne legyenek képmutatók, hatalmaskodók, hanem éljenek testvériségben és kölcsönös szolgálatban. A keresztség által minden hívő részesül a királyi papságban, valamennyien papok vagyunk. Néhányan pedig – a diakónusok, áldozópapok és püspökök – meghívást kapnak a szolgáló papságra. Az ő feladatuk, hogy megújítsák a világmegváltó áldozatot, és szeretetben élve szolgálják, és az igével táplálják, a szentségekkel megerősítsék a királyi papság tagjait. Végül az egybegyűlt jezsuitákhoz is szólt: köszönetét fejezte ki, hogy a rend jelenlétével és szolgálatával, a plébánia és a gimnázium fenntartásával kiemelkedő missziós központtá fejlesztette a városnak ezt a részét. Befejezésként érsek úr hálát adott Istennek a felszentelendő jezsuitáért, hogy meghívta a papi életre, és megköszönte mindenkinek, szüleinek, pap nagybátyjának, szerzetes nagynénjének, tanárainak, lelkipásztorainak és rendtársainak, hogy idáig segítették. A homíliát követően a Mindenszentek litániája következett, melynek során a szentelendő arccal a földre borulva feküdt, ezzel is kifejezve teljes önátadását, majd az érsek magához hívta, szíven ütő bensőségességgel kedves fiának szólította, és megkérdezte szándéka felől, hogy valóban akarja-e az áldozó papság rendjét. László szilárd hangon válaszolta: „Akarom! Akarom, Isten segítségével!”, majd engedelmességet fogadott rendi elöljárójának és megyéspüspökének. A papszentelés csúcspontja a kézrátétel, a papság szentségének átadása, mely egészen az első apostolokig visszavezethető.

Ternyák Csaba érsek úr Szent II. János Pál pápától kapta meg ezt a lelki hatalmat és küldetést. A szentelési ima és beöltöztetés után krizmával, azaz szent olajjal is megkenték az új pap kezét, valamint megkapta az Eucharisztia bemutatásának eszközeit, a kenyeret a paténán, valamint a borral és vízzel előkészített kelyhet. Aztán az érsek úr köszöntötte Lászlót békecsókkal, majd a tartományfőnök atya, és sorban az összes paptestvérek. Ezután az oltár mögött foglalta el a helyét, s az új pap koncelebrálásával folytatódott a szentmise, ahol a gimnázium Parázs lelkiségi csoportjának tagjai is segédkeztek. A szentelési mise egyik legszebb pillanata volt, amikor az érsek szárnyaló hangjával egyszerre tucatnyi zengő-dörmögő papi hang, köztük Laci – immár – atyáé is, mondta az átváltoztatás szavait. Mint azt előre sejteni lehetett, a szentmise csodálatos zenei élményt is nyújtott: Bellovics Gábor SJ orgonált, és a Rorate Schola férfikar működött közre, akik gimnazista korukban a varázslatosan szép hajnali roráték hagyományát megalapozták. A szentmise zárásaként Vízi Elemér köszönetet mondott érsek úrnak, a jelenlévőknek, illetve mindenkinek, aki Lacit idáig elkísérte és segítette. Azt kívánta, hogy a papság által még jobban kifeszítse vitorláit, hogy a Szentlélek jól tudja őt előre vinni. Elek László a hála érzését e szavakkal tolmácsolta: „köszönöm, hogy amikor nem láttam Istent, akkor ti imával, szeretettel mégis közvetítettétek”. Végezetül az új pap az érsek úrral közösen áldotta meg a közösséget. Ternyák Csaba záró áldásában az kívánta, hogy a Szentlélek szele fújjon a jezsuita rend fölött, és vigye előre az egész magyar egyházat.

Templombúcsú és diakónusszentelés a Búza téri székesegyházban

A székesegyház búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén szentelt diakónust Szocska Ábel püspök Miskolcon. Az Istenszülő elszenderülésének és mennybevételének ünnepére szentelt Székesegyházban ismét sokan gyűltek össze Miskolcról és környékéről, sőt ezúttal a Nyíregyházi Egyházmegyéből is. A templombúcsú ünnepén a Szent Liturgiát Orosz Atanáz püspök mellett Szocska Ábel nyíregyházi püspök vezette.

Ábel atya püspökként először vezetett liturgiát a Miskolci Egyházmegyében. A liturgia keretében Ábel püspök diakónussá szentelte Halász György alszerpapot, aki négy éven át a Miskolci Egyházmegyében kezdi meg szolgálatait. A főpásztor ünnepi homíliájában a diakónusság napjainkban megújuló feladataira emlékeztette a fölszentelendőt. Az alapvetés évszázadok óta nem változott: „Menj, hirdesd az Evangéliumot, tegyél tanítványommá minden népet” – idézte Máté evangéliumát a főpásztor és hozzátette; ma, korábban soha nem látott változások korát éljük, a meglévő hívek megbecsülése mellett új utakat kell találni, hogy az Evangéliumot el tudjuk juttatni az emberekhez, új lelkipásztori területeket kell keresni.

Fulton Sheen érsek egyik beszéde segítségével világította meg a megyéspüpsök a diakónus feladatait korunk kihívásai, életvitele és életszemlélete tükrében: „napjaink eretneksége nem a gondolatok eretneksége, hanem a tetteké”, idézte az érseket Ábel püspök. Arra biztatta a most felszentelt diakónust, hogy az Istentől kapott képességeivel szolgálja és szeresse a rá bízott híveket, vigyázza egyházunk jó hírét, öregbítse a papok becsületét és a reverenda tiszteletét, miközben ne feledkezzen meg az evangélium szavairól. „Ne bízd el magad, ne legyél soha elégedetlen. Törekedj Mária alázatára, tedd dolgod és Jézus megjutalmaz. Ne várd meg, amíg Jézus figyelmeztet, emlékezz, hogy időről időre le kell ülni lábai elé, és oda kell figyelni rá.” – hangzottak el Ábel atya intelmei, melyeket nemcsak egy diakónus, hanem mindnyájan megszívlelhetünk. Az ünnepi Szent Liturgia hagyományos módon búcsúi körmenettel ért véget.

A mennyország normalitásának követei – Ferences kisnővérek fogadalomtétele Bükkszentkereszten

Az egyik legfiatalabb magyar szerzetesrend, a 27 éve alapított Szent Ferenc Kisnővérei közösség elköteleződési ünnepet tartott augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten. A szentmisén fogadalomújításra és -tételre, majd a vesperáson beöltözésre került sor. A mise főcelebránsa a helyi plébános, Pehm Ernő Ferenc testvér, a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagja volt, akivel Skublics Máté neokatekumen pap, a szertartás szónoka és a szervita Van Dael Philippe, azaz Fülöp testvér koncelebrált.

Egy ideig Nádudvari Miklós piarista szerzetes is a nővérekkel ünnepelt. A ferences kisnővérek életében a szemlélődés, az imádság és ebből fakadóan a körülöttük élő emberek szolgálata kiegyensúlyozottan van jelen, Assisi Szent Ferenc és a karizmatikus megújulás szellemében. A közösséget, amely 1991-ben kapta meg az egyházi jóváhagyást, egy magyar származású, de Ausztriában szolgáló keresztes nővér, Szőllősy Julianna alapította. Jelenleg három házuk van: Arlóban, Bükkszentkereszten és Miskolcon, ez utóbbi a központi ház. A közösséget – a bükkszentkereszti szertartást követően – immár tizenhét nővér alkotja: nyolc örökfogadalmas, öt junior (ideiglenes fogadalmas), két novícia, illetve két jelölt. A szentmise keretében fogadalmat újított Rétháti Ildikó Bernadett, Nagy Emese Lilla Dóra, Szerző Rita Judit és Hidasi Viktória Veronika nővér, fogadalmat tett Antal Alexa Krisztina nővér.

A szentmisét követő szertartáson Fáy Eszter Veronika Franciska és Tóth Krisztina Teréz nővér öltözött be, illetve Nagy Kinga és Palazsnik Andrea váltak jelöltté. A Rómában kidolgozott, egységes ferences liturgiának megfelelő szertartáson a szentbeszédet mondó Skublics Máté szokatlan gondolattal indított: a szentlecke, az evangélium történéseit és a szerzetesi ünnep eseményét egyaránt a normális szóval jellemezte. „Krisztus színeváltozása olyan ragyogó fényes volt, hogy a tanítványok életükben nem láttak ilyet, és én azt mondom rá, ez normális” – fogalmazott. Hozzátette: Jézus, aki az Emberfia szóval magát az igazi emberként, a leginkább emberként határozta meg, a színeváltozásban valami teljesen emberit mutatott meg: azt, amit az Isten az embernek szán. A normálist gyakran összekeverjük az elterjedttel – mutatott rá a neokatekumen pap. – Arról, amit nap mint nap látunk magunkban meg az embertársainkban, tapasztalva a bűn valóságát és annak következményeit, azt hisszük, hogy normális, pedig csak elterjedt.

Ezért jött el az Isten fia, hogy megmutassa, mi a normális, mi a mennyei. A szerzetesi hivatás is erről szól: hogyan megyünk Krisztussal, hogyan visz magával ő a mennybe a szentségeken keresztül. Az a mennyei dicsőség, amelyet az Úr előkészített számunkra, egyáltalán nem emberfeletti, nem emberen túli, hanem az embernek a lényege, csak ezt most nehéz látnunk, mert a bűn bepiszkítja. Isten minket a saját képmására teremtett, arra teremtett, hogy ővele legyünk. Arra hív meg a keresztségben és a többi szentségben, hogy ezt megéljük egyfajta fátylon keresztül. Az Úr emellett kiszemel magának néhányat, akiket meghív, hogy követei legyenek a mennyei valóságnak már itt a földön. „Ők azok, akik lemondanak a házasságról az Isten országáért, ők azok a szerencsések, akiket az Úr meghív, és akik erre igent mondanak teljesen szabadon. Ők azok a mázlisták, akik tanúságtételként elkezdhetik megélni itt a földön azt, ami normális – mondta a szónok. – Mindez nem nehézségek nélkül történik, de azokat nem is elkerülni kell, hanem legyőzni.” Skublics Máté arra is rámutatott, hogy Isten a házaspároknak is csodálatos normalitást ad: megélni a lehetetlent, a teljes önátadást, még ha nem is hiba nélkül. „Amikor pedig a szerzetesek a házasság szentségéről, erről az isteni jelről lemondanak, egyfajta követei lesznek a mennyországnak. A szerzetesi fogadalmakban ott van még a szegénység – ez is a mennyei elővételezése: minden az enyém, és mégis, semmi sem az. A szerzetesi élet teljesen normális, a mennyország normalitása, ezt az ajándékot adja általatok az Úr az egész Egyháznak” – tette hozzá.

A Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagjai először érdeklődőként, még nem a közösségben élve ismerik meg a rendet. Azután ha ők és a nővérek is úgy gondolják, hogy a közösséghez kívánnak tartozni, fél évtől két évig terjedő jelölti időszak következik, amikor már testközelből megtapasztalják a közösség életét, bekapcsolódnak a szolgálatba. A sikeres jelölti időszak után kétéves noviciátus következik, ekkor a leendő szerzetesnők imádságos, a világtól elvonult életet élve elsősorban teológiai tanulmányokat folytatnak és fizikai munkát végeznek. A noviciátus végén – saját kérésükre és a közösség elöljárójának döntése alapján – tehetik le első fogadalmaikat. Az egyszerű fogadalmas idő (juniorátus) hossza az egyéntől és a közösségtől függően 3–6 évig terjedhet, és minden évben fogadalomújítással jár. A szerzetesség utolsó lépcsőfoka az örökfogadalom, ekkor az engedelmesség, tisztaság és szegénység evangéliumi tanácsokat már nem egy évre fogadják meg a nővérek, hanem egész életükre.

Koszorúzás a szétszóratás emléknapján – Elhurcolt minoritákra emlékeztek

A szétszóratás emléknapján a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja koszorúzási ünnepséget rendezett június 19-én, a minorita rendház falán elhelyezett emléktábla előtt. Kartal Ernő minorita tartományfőnök tizennégy éve kezdeményezte ezt az ünnepséget, és azóta is, évről évre megemlékeznek azokról a szerzetesekről, növendékekről, munkatársakról, akiket 68 éve, június 17-én éjjel az ávósok elhurcoltak és kényszerlakhelyre szállítottak. Idén Sasvári István, a miskolci KÉSZ-csoport vezetőségi tagja köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket, majd Pehm G. Antal ferences kistestvér, vasgyári plébános mondott ünnepi beszédet.

– Azokra a minorita szerzetespapokra, növendékekre, segítőkre emlékezünk – mondotta –, akiknek elhurcolására ez a tábla emlékeztet minket. 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a szerzetesrendek feloszlatásáról hozott döntést. Ezt megelőzően, mint tudjuk, megfélemlítésként, nyár derekán, jó néhányszor, váratlanul, embertelen módon, hajnalban, éjszaka hurcoltak el szerzeteseket úgy, ahogy azt tették itt, a minorita atyákkal, növendékekkel és segítőkkel együtt. – Nem volt ez új. 1945-től folyamatosan és lépésről lépésre bontakozott ki ez az embertelen eljárásmód. A szerzetesek elhurcolása, a rendek feloszlatása folytatása volt mindannak, ami a marxista-leninista, sztálinista ideológia eltervezett és fontosnak látott. A nagy félelmük a vallás volt. Amit nemcsak feleslegesnek tartottak, hanem egyenesen veszélyesnek. Leginkább talán csak kifogásnak tűnik az a vád a kereszténységgel szemben, hogy az embert passzivitásra kárhoztatja a társadalmi igazságossággal szemben, mert hívő belenyugvással fogad mindent, anélkül, hogy átalakítaná a társadalmat.

– Ennél a helyzet valószínűleg egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb is. Sem én, sem a közösségem nem éltük át ezeket az időket, nem voltunk részesei, de vannak, akik még átélték ezeket az időket a jelenlévők közül is, közvetlen emlékeik is lehetnek talán még. Mindenesetre, olyan ember biztos, hogy nincs itt, akit ne érintene hatásában ez a történés. A II. világháborút követően lépésről lépésre kibontakozott istenellenes erőknek a térnyerése, ami aztán az egész társadalmat, az egész egyházat és mindegyikünket sebezte. – A mai állapotainknak, sebzettségeinknek, lehetőségeinknek pozitív és negatív értelemben is a múltban keresendő az oka. Valamennyien a történelmünknek személyes, nemzeti, egyházi értelemben egyaránt a tárgyai és alanyai vagyunk egyszerre. Azaz magunkban hordozzuk mindazt a jót, amit őseink erényeiből átörököltünk, akár tanulással, akár a génjeinken keresztül, akár bármilyen módon.

Ugyanakkor hordozzuk mindazokat a sebeket, amiket ők személyesen vagy közösségileg hordoztak, átéltek. Ahhoz, hogy mi magunkat megértsük, azokat a sebeket, amik időnként sajognak, fájnak, élesek, aminek az eredetét nem tudjuk, hogy ezeket be tudjuk azonosítani, megértsük saját magunkat, megértsük egyházunkat, megértsük a ma társadalmát, ahhoz emlékezve kell megismernünk mindazt, ami történt. Az ünnepi beszéd után a miskolci minoriták, a plébániai képviselőtestület tagjai és a miskolci KÉSZ-csoport nevében koszorúzták meg az emléktáblát. Az ünnepség után a templomban szentmisén emlékeztek meg az elhurcoltakról, amelyet szintén Pehm G. Antal atya mutatott be. Az ünnepségen és a szentmisén a templom Szent Ferenc-kórusa működött közre, Gergely Péter Pál vezetésével.

Pappá szentelésük előtt bemutatkoztak Miskolon az egri diakónusok

Már évtizedes hagyomány, hogy Miskolcra látogatnak azok a kispapok, akiket ebben az évben szentelnek pappá az egri bazilikában. Idén június 7-én, a diósgyőri plébániatemplomban találkozhattak papok és hívek Czókoly Sándor és Drahos Dávid diakónusokkal, akiket elkísért Szabó József, az egri szeminárium spirituálisa is. A házigazda, Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános köszöntötte őket a szentmise elején, és elmondta, hogy ezen a napon mutatja be vasmiséjét Egerben dr. Katona István segédpüspök is, nemcsak a szentelendőkért, nemcsak papi hivatásokért, hanem a püspök úrért is imádkozzunk.

A szentmisén, amelyet a miskolci papokkal közösen Szabó József atya mutatott be, szentbeszédében arról elmélkedett, hogy a papok papi mivoltukban Jézus Krisztus másai. Olyan hatalommal bírnak, amit Krisztus adott nekik. A pap hatalma nagyobb, mint az amerikai elnöké, hiszen annál nincs nagyobb hatalom, mint amikor feloldozza a bűnöst. A pap sok elnevezése közül az áldozópap kifejezés a legszebb, és legpontosabb, hiszen a szentmisén, amelyben a megváltásunk jelenik meg, nemcsak Krisztus áldozatát, hanem saját életáldozatát is bemutatja. Úgy tűnik, a papságra ma már nincs, vagy egyre kevesebb az igény, de annál nagyobb a szükség. Nincs, vagy egyre kevesebb a gyónó, de egyre több a bűn. Tudjuk, amíg vannak papok, addig van minden szentség, Eucharisztia, a bűnbánat, a betegek szentsége is. Ezért kell nemcsak a szentelendőkért, hanem a szolgálatban lévő papokért is imádkozni, ne érezzék azt, hogy nincs rájuk szükség. A szentmise után bemutatkozott a két diakónus. A 29 éves, Ózdon született Czókoly Sándor elmondta, hogy bár édesanyja kívánságára megkeresztelték, de vallásos nevelést nem kapott. A tanrend szerint elsős gimnazistaként tanultak a Bibliáról irodalomórán, akkor kezdte el olvasni, akkor ismerkedett meg a zsoltárokkal és a különböző bibliai történetekkel. Különösen az evangéliumok voltak rá hatással, s egy idő után rendszeresen imádkozni kezdett. Elment egy szentmisére, s annak világa magával ragadta. Rövidesen különféle szolgálatokat vállalt a liturgiában és az egyházközségben is. Plébánosa felfigyelt érdeklődésére, elköteleződésére és ő segített kimondani azt a belső vágyát, hogy pap szeretne lenni.

A szemináriumban eltöltött évekre örömmel gondol vissza, s ha érték is ott megpróbáltatások, ebben az időszakban ismerkedett meg mélyebben Isten szeretetével. Jelmondatát a 23. zsoltárból vette: „Az Úr az én Pásztorom”. Drahos Dávid Forrón született, 25 éves. Ahogy mondta, Sándorral ellentétben, ő vallásos családban született, és amikor Miskolcra került középiskolába, a Kelemen Didák minorita kollégiumban lakott. A Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumba járt, villamosmérnöknek készült. A kollégiumban egy ajtó választotta el a templomtól, hamar megtalálta az utat az oltár szolgálatához. A hivatás gondolata egy erdélyi ifjúsági táborban fogalmazódott meg benne. Ott, 16 évesen többedmagával tisztasági fogadalmat tett, de kérdésekkel kellett megküzdenie, hogy valóban papi hivatása van-e. Érettségi után ugyan jelentkezett a műszaki egyetemre is szülei tanácsára, fel is vették, de jelentkezett a szemináriumba is, és végül ott kezdte meg tanulmányait. Közben egy évig Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban is eltöltött egy évet, iskolalelkészi munkatársként és kollégiumi nevelőként. Így hét év után készül a papszentelésre. Papi jelmondata: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek”. A szentmise után a két diakónus a Miskolcon szolgáló papokkal elköltött ebéden ismerkedtek, beszélgettek.