Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek

Már több mint tíz éve minden év április 28-án, Kelemen Didák minorita ferences rendfőnök halálának évfordulóján megemlékezést tartanak Miskolcon, a minorita templomban. Az egykori hittérítő, templom- és iskolaépítő, minorita rendfőnök Kelemen Didák – aki 1683 és 1744 között élt – 1729-ben tette le a miskolci minorita templom alapkövét.

Az idei megemlékezésen jelen volt Didák atya boldoggá avatásának posztulátora is, aki Rómából érkezett az évfordulós ünnepségre. Kelemen Didák boldoggá avatásáért minden hónap 28. napján a papok és a hívek együtt imádkoznak a minorita templomban lévő sírja előtt. Idén április 28-án délután gazdag programmal emlékeztek meg a templomépítő szerzetesről. Kalna Zsolt minorita tartományfőnök köszöntő mondatai után imaóra következett. Ezután az egybegyűltek a templom szomszédságában lévő Földes Ferenc Gimnázium homlokzatán lévő Kelemen Didák-emléktábla elé vonultak.

Itt a megemlékezés koszorúit helyezte el a minorita rend, a minorita egyházközség, a Ferences Világi Rend, az Éltető Lélek Alapítvány, a Földes Ferenc Gimnázium, a Kelemen Didák Fiúkollégium, a Földes Öregdiák Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci szervezete, a város önkormányzata képviseletében Kriza Ákos polgármester, valamint a civilek. Ezt követően Kalna Zsolt megáldotta a két éve elnevezett Kelemen Didák utcát. A koszorúzás után a templomban a Versbarátok köre adta elő a Kelemen Didák életéről szóló A Tisza-vidék apostola című összeállítást, majd átadták a Kelemen Didák-díjat, amelyet tíz évvel ezelőtt Kalna Zsolt tartományfőnök alapított. Az elismerést minden évben azok vehetik át, akik Didák atya tiszteletét őrzik és részt vesznek boldoggá avatásának ügyében.

Az idén a díjat a Ferences Világi Rend Szent Maximilián Kolbe Régió Kelemen Didák Közössége és annak már elhunyt minisztere, Konecsni Tamásné kapta. Az elismerést Rózsavölgyi Károly, a közösség miniszterhelyettese vette át a tartományfőnöktől. A megemlékezés délutánja egy Didák atyáról szóló dokumentumfilmmel és a Nagyboldogasszony-templom Szent Ferenc kórusának hangversenyével folytatódott. 18 órakor szentmisét mutatott be Kalna Zsolt, majd végezetül a hívek a tartományfőnök vezetésével a templomépítő sírjánál imádkoztak. A nagyszabású Kelemen Didák-emléknap főszervezője Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

Fojtán László

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.