Harminc éve már, hogy a jeruzsálemi Születés templomából a világon mindenhová eljut a béke, a szeretet jelképe a betlehemi láng. Miskolcra 12 éve érkezik meg a fény karácsony előtt a Miskolci Gráciák Egyesülete jóvoltából. Minden évben a cserkészek viszik és osztják szét az örömhírt hozó, lelkeket melengető lángot.
Így volt ez 2019. december 22-én vasárnap délután is, amikor a miskolci Minorita templomban sokan várták a betlehemi láng érkezését. A vendégeket, közöttük a környező település polgármestereit a házigazda Szalkai Zoltán József testvér, a Minorita templom plébánosa üdvözölte. Ezután Pelczné dr. Gáll Ildikó a gráciák egyesülete nevében köszöntötte a Lángot és az egybegyűlteket, majd szép irodalmi és zenei összeállítással hangolódhattak a vendégek a közeledő ünnepre. A műsorban részt vettek a felsőzsolcai zeneiskola növendékei, Hortai Rita versmondó, megzenésítve elhangzott Ady Endre Karácsony című verse, és a Szent Ferenc kórus Gergely Péter Pál vezetésével adott kis karácsonyi koncertet. A láng fogadásának ünnepére meghívást kaptak a történelmi egyházak képviselői is. A református egyház képviseletében Birta Melinda nagytiszteletű asszony, a görögkatolikus egyház részéről Szemerszki Mihály parókus, és Sándor Frigyes evangélikus lelkész mondták el ünnepi gondolataikat. Szalkai József testvér is megosztotta ünnepváró gondolatait a jelenlévőkkel és hálát adva Istennek megköszönte, hogy ebben az évben is újra együtt köszönthettük a Hit, Remény, Szeretet és a Békesség lángját. Ezután a Hősök terén a gráciák által felállított Betlehemben elhelyezett lángot József testvér megáldotta, majd a szeretet lángja sokfelé osztódva megindulhatott a Messiás eljövetelének ünnepét váró otthonok felé.
Fojtán László