Nemeth Csaba bejegyzései

Vakációkezdő koncerttel és lelki programmal várták a gyerekeket Miskolcon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. A rendezvényen 2400 meghívott közép-és kisiskolás gyermek vett részt, hogy egy rendhagyó alkalommal is megünnepeljék a tanév lezárását. Megtelt velük a miskolci Aréna. A ’Jézus a mi királyunk’ mottót elmélkedésekkel, énekekkel, versekkel hozták közelebb hozzájuk a délelőtt során.

A köszöntőt és programismertetőt követően Fábry Kornél atya beszámolt a közelgő, fiataloknak szóló Kongresszussal kapcsolatos eseményekről, személyes meghívást is nyújtva ezzel a jelenlévőknek. A délelőtt nagyobb részét Böjte Csaba testvér elmélkedései gazdagították, amelyeket a Role együttes, témához illeszkedő ősi Kájoni János dalok feldolgozásával kísért. A történelmi gyermek-Jézus köré fonódó gondolatok segítették a fiatalokat abban, hogy még inkább felfedezhessék és megszerethessék Őt a Szentírásban, a szegényekben, a szentségekben és a gyermekekben egyaránt. Böjte Csaba testvér kiemelte, hogy a mai felgyorsult világban, ahol a technika vívmányai foglyai vagyunk, elidegenedünk egymástól, magányos farkasként élünk. Szükség van közösségépítésre, valódi barátokra és párbeszédre. Nem szabad senkit kiközösíteni, mert az elveszett lelket is haza lehet terelni. Minél nagyobb egy közösség Jézus nevében, annál nagyobb az összetartó erő és a szeretet ereje. A programot Simorjay Emese színművésznő versei színesítették, a találkozó végén pedig az Egri Érseki Fiúkórus adott koncertet. Orosz Atanáz miskolci püspök zárógondolataival és áldásával zárult a lelkinap, aki a vakáció kapujában emlékeztette a diákokat, hogy a Szentlélek a szabadság Lelke, és ez a szabadság Isten akaratának követésével vezet a boldogsághoz. A rendezvény után Atanáz püspök meghívására Farkas Balázs, a NEK Titkárságának igazgatója és Fábry Kornél főtitkár tettek látogatást a Miskolci Egyházmegye székházában.

Buda Péter szemináriumi rektor mutatta be azt a szentmisét Miskolcon a Mindszenti-templomban június 13-án, amelynek végén bemutatkozott a város papságának és az érdeklődő híveknek három diakónus, akiket 22-én fog pappá szentelni Egerben Ternyák Csaba érsek.

Ezen a napon emlékeztünk meg a mi Urunk, Jézus Krisztusról, az örök főpapról, akinek a papok az utódai, részesei az áldozatnak, és akiket összeköt Krisztus örök papsága – mondotta szentbeszédében a rektor. Maksó Péter diósgyőri káplán, akit két éve szenteltek pappá, s így a szemináriumban éveken át társa volt a diakónusoknak, három kérdést tett fel nekik: hogyan jutottak arra az elhatározásra, hogy jelentkeznek a szemináriumba, elfogadják a meghívást az Isten és az emberek szolgálatára; milyen emlékeket őriznek a szemináriumi évekről; milyen félelmekkel és várakozásokkal néznek a hivatás, a papi pálya elé. Resch András érettségi után egyetemi tanulmányait az ELTE térképész szakán kezdte és végezte, igazi fordulatot életében a Neokatekumenális közösséghez való csatlakozása hozott. 25 évesen lépett be a szeminárium kapuján, majd két évet Dél-Afrikában, misszióban töltött, így nyolc év után jutott el a papszentelésig. Öccse, Resch Tamás hasonló pályát futott be, az ELTE tanítóképzőjében szerzett diplomát, de csak egy évig tanított. Ő is a Neokatekumenális közösségben eltöltött idő után döntött a papi hivatás mellett. Ugyancsak két évre szakította meg tanulmányait, Írországban, Olaszországban és Miskolcon járt misszióban. Soltész Ádám a megyében, Abaújszántón nevelkedett. Ahogy társai, ő sem a papi pályára készült, egyetemi tanulmányai mellett családalapításra gondolt. Végül mégis igent mondott az isteni meghívásra és most örömmel készül a papszentelésre. A szentmisén részt vett a Fráter György Katolikus Gimnázium tanulóinak egy nagyobb csoportja is.

A katolikus újságírók védőszentje Szalézi Szent Ferenc (ünnepe január 24-én van), de a Tömegtájékoztatás világnapján is lehet és kell is megemlékezni a munkatársak sajtóapostoli tevékenységéről. Idén május 26-án, húsvét 6. vasárnapján olvashattuk Ferenc pápa üzenetét, aki a világnap mottóját Szent Pál nyomán fogalmazta meg: „Tagjai vagyunk egymásnak (Ef 4,25) – A közösségi hálózatból az emberi közösségekbe”. Erre az ünnepre hívta meg a miskolci katolikus újságírókat találkozásra, beszélgetésre Juhász Ferenc kanonok, mindszenti plébános, aki maga is író, szerkesztő ember, sőt a Szent István Rádió alapító igazgatója. Úgy gondolom, kevés olyan vidéki város lehet az országban, ha van egyáltalán, ahol ilyen gazdag, változatos formában jelenik meg a katolikus sajtó. 1989-ben indult az Egri Főegyházmegye plébániáinak adományaiból az Új Misszió katolikus folyóirat. Talán nem mindenki tudja, hogy a Keresztény Élet című országos hetilap 1993 novemberében Miskolcon kezdte meg működését. Valamennyi keresztény hetilap közül ez az újság az egyetlen, amely a rendszerváltás után indult. Kormos Gyula apát úr 2000-ben alapította az Üzenet című havilapot, amely a Miskolci Esperesi Kerület lapja, a miskolci plébániák közös kiadványa. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja 2005 óta jelenteti meg a Miskolci Keresztény Szemle című, negyedéves ökumenikus kulturális folyóiratot, amely A/5-ös formában, 96 oldalon számol be a város keresztény, kulturális eseményeiről. Külön is meg kell említeni, hogy valamennyi felsorolt lap azóta is megjelenik, ami azért érdekes, mert számos más településen is jelentek meg hasonló újságok, de egy-két éves működés után a többségük megszűnt. Ezek mellett szinte minden plébánia és katolikus iskola is ad ki rendszeres, vagy alkalmi kiadványokat, értesítőket, vasárnapi leveleket, búcsúi kiadványokat, és ma már honlapokat is szerkesztenek, tehát az interneten is elérhetők, olvashatók ezek a kiadványok. A baráti találkozón épp ez volt az egyik téma, hogy tudniillik mi lesz a sorsa a nyomtatott sajtónak, van-e, lesz-e igény ezekre, hiszen az emberek sajnos egyre kevesebbet olvasnak, sokan szívesebben tájékozódnak az elektronikus médiából. A példányszámok ugyan csökkennek, ahogy a világi lapok esetében is tapasztaljuk, mégis, a templomokban elfogynak a mi újságjaink is, sokan szívesen viszik haza, s tudjuk, többen is elolvassák. Megemlékeztünk a kezdeti időkről, hiszen a rendszerváltás után nagyon hamar megjelentek ezek a kiadványok és sajnos e lapok rendszeres, kedvelt szerzői közül már többen nem élnek. A már említett Kormos Gyula atyán kívül csak Zachár Géza, Erdődy Imre, Kartal Ernő és Koncz Lajos emlékét idézem fel az Egri Főegyházmegyés papok közül, de többek írásai is megjelentek, megjelennek más egyházmegyék papjai tollából. Külön szólni kell a Szent István Rádió (indulásakor Magyar Katolikus Rádió) miskolci csapatáról, ugyanis az egrin kívül csak városunkban van egy háromtagú szerkesztősége, s bár természetesen az egész egyházmegye területéről hallhatunk tudósításokat, riportokat, interjúkat, de így Miskolc kiemelt helyet kap a műsoridőben. A találkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy rendszeressé teszik ezeket a megbeszéléseket, szakmai összejöveteleket.

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg május 9-én a Miskolci Galériában Máger Ágnes festőművész kiállítása, mellyel férje, Végvári Lajos művészettörténész születésének centenáriuma előtt tiszteleg. Sokoldalú lokálpatrióta művész Máger Ágnes, mondta Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere köszöntő beszédében. Hatalmas taps fogadta bejelentését, miszerint a kiállító Máger Ágnes festőművész idén kapja meg Miskolc város díszpolgári címét.

Mint azt a polgármester elmondta, bárki miskolcivá lehet és lesz, aki elkötelezett értékeinek gyarapítására. Miskolcinak nemcsak születni lehet, hanem azzá válni. – Ő közismert személyisége városunknak. Nemcsak a rá jellemző képi kultúrával gazdagít minket, hanem szellemi közösséget is teremtett városunkban. Alkotó és tehetséggondozó művésztelepéről számtalan fiatal indult útjára. Keze munkáját őrzi a Miskolci Nemzeti Színház számos előadása, de tervezett díszletet a Csodamalom Bábszínházba is. Alkotásaival hírét vitte városunknak, bármerre is járt a világban. Maradandó művei pedig itt élnek közöttünk a köztéri plasztikákban, templomok oltárképein. Máger Ágnes nem Miskolc szülötte, de életművének mégis ihlető forrása lett ez a város. Sokoldalú lokálpatrióta alkotóművészként írta be magát Miskolc város nagykönyvébe – fogalmazott a polgármester köszöntő beszédében. A tárlatot Szőcs Géza költő, politikus nyitotta meg. – A tárlatlátogatók inkább a narratív képeket kedvelik. Árpád és vezérei fogadják a meghódított föld népének hódolatát. A Madonna éppen szoptatja a kisdedet, vagy éppen menekülnek Egyiptomba. II. Lajos holttestét éppen megtalálják a Csele-patakban. Athénban a társaság éppen kocsikázik holdfénynél. Talán éppen ugyanez a társaság majálisozik a szabadban. Éppen dervisek táncolnak egy nagy cédrus körül. A proletár éppen fegyverbe szólítja társait, be a vörös hadseregbe! – Vannak még a tájképek, épületek, csendéletek, az enteriőrök és persze a portrék, jeles számban az önarcképek. Ezek mind remek műalkotások, koruk sajátos szellemében, és a maguk jellemző stiláris regiszterében. Na de mi van azzal a festővel, azzal a festménnyel, azzal a művészettel, amely nem elmesélni akar valamit, s még csak nem is pillanatfelvételt rögzíteni, bár nemes eszközökkel, egy virágcsokorról, vagy egy figyelemreméltó arcról. Aki nem történelmi tablót és nem hagyományos portékáját viszi a publikum elé, hanem saját fantáziáján átszűrt, valóságának izgalmas lenyomatait. Régi vita, hogy a külső megjelenés, vagy a belső tartalom-e a fontosabb. A csillogás, a plein air, a látvány, a színek jelentik-e a lényeget, vagy azt a rejtett mélységekből kell felhozni? A felszín felszínesség. A könnyűség és könnyedség felületesség. Legalábbis erős ennek a csábítása, és ily módon persze a kockázata. Erre célozgat Babits is Kosztolányival kapcsolatban, amire Kosztolányi – mit gondoljunk a mélység misztifikálásáról – visszalő: „Mit hoz fel néked a búvár, ha fölbukik a habból. Kezében szomorú sár, ezt hozza néked abból.” – Lebutítva, a legbanálisabb példáig, vajon mi az alma lényege? A piros színe, a megejtő gömbölydedsége, az illata, vagy a legbelseje, benne a vadmacskákkal, vagyis a magvacskákkal? Mit kell megragadnia a művésznek, meg a tudósnak, meg a filozófusnak? – Máger Ágnesről nem állítható, hogy a fent leírt témaválasztások és műfajok soha nem érintették meg. Még szimbolisztikus, sőt, allegorikus ihletésű alkotásai is vannak. De van munkáinak egy olyan rétege, készültek olyan, inkább látomásosnak mondható festményei, amelyekben a lét élményei érhetők tetten, az az érintés, az a ráismerés, amelyet szívünk szerint leginkább ontológiainak neveznénk. Ezért figyelt fel a művésznőre már igen fiatal korában Pilinszky János. Az a fajta valóságjegyzetelés, és az ehhez kapcsolódó autentikus egyéni világmagyarázattal való kísérletezés a nálunk viszonylag szokatlan törekvések és fogalmazásmódok magyarázzák talán, hogy Mágner Ágnes víziói, egész művészete mind a mai napig nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne. Pedig olyan hang, olyan beszéd, és olyan esztétikai üzenetek ezek, amelyek fontos szólamot képeznek abban a kollektív alkotásban, amelyet korunk alkotott meg, mint összetett polifóniát, melyben tehát korunk embere határozza meg önmagát. Ezek azok a gondolatok, tisztelt hölgyeim és uraim, amelyeket fontosnak tartottam elmondani e kiállítás előtt, fejet hajtva a kiváló, értő, tudós elme, Végvári Lajos emléke előtt is. – A kiállítást tehát megnyitottuk. A köszöntésekre Máger Ágnes válaszolt. – Nehéz megszólalni, hiszen annyi kedves ember, jó barát van jelen. Amikor kicsik voltunk és valamit elmulasztottunk, akkor mit mondott édesanyánk? Hogy valami a zsebedben maradt, valamit elfelejtettél… És ez mi volt? Köszönöm szépen! Úgyhogy én is köszönöm szépen, azt hogy eljöttetek, hogy fontosnak tartottátok, hogy itt legyetek. Ezen túl nagyon szépen köszönöm ezt a szép kitüntetést, úgy gondolom, eddig is szívügyem volt a városért tenni, a közvetlen környezetemért tenni, azon túl, hogy van egy mesterségem, a képzőművészet. Ezután pedig szívbéli kötelességem is megtenni ezt a városért. Nagyon köszönöm! – Mindenki tudja, hogy 15 éve ment el Végvári Lajos közülünk, és amikor ezt a kiállítást megterveztem, miután centenárium van, úgy gondoltam, neki is jelen kell lenni. Kapott egy falat, ahogy feljövünk a lépcsőn, láthatjuk, egy nagyon szép gondolat van felírva, tessenek elolvasni. Ez egy örökérvényű gondolat a művészetre vonatkozólag. – Az ő szellemisége – ahogy a polgármester úr is mondta, polihisztor volt – itt van a városban, hiszen tanított az egyetemen is, de nem volt az országban olyan egyetem, ahova őt nem hívták meg. Debrecenben is tanított, Pécsen is adott elő. Nemcsak a művészettörténetben volt nagy – megírt vagy ötven könyvet, rengeteg cikket –, hanem például ő volt a diaporáma atyja, ő teremtette meg. Volt egy magas kitüntetése, az EsFIAP, ami egy európai hírű kitüntetés, tehát őt, mint fotópápát is számon tartották. – Nekem hiányzik az ő szellemisége, mert a vele való beszélgetések nagyon megtermékenyítőek voltak az én gondolataimra, az én munkásságomra is. Hál’Istennek a könyvei jelen vannak, a barátai közül még sokan élnek. Én pedig azt kérem, hogy gondoljanak rá jó szívvel, hiszen nagyon sokan ismerték. Látom az arcokon, sokan jelen vannak, akik ismerték. Én még egyszer köszönöm szépen hogy ilyen sokan eljöttek, és együtt örülhetünk ezen a szép napon. Ezt a kiállítást létrehozni elég nagy munka volt, örülök neki, és úgy gondolom, hogy megfeleltem a saját magam által előírtaknak. Nagyon sokszor voltak kételyeim a pályám során, hogy megfelelek-e a kornak, vagy nem. Elhaladt az idő sokféle irányban, a művészet is globalizálódott és európaivá vált, de ezt az európaiságot én macskakörömbe teszem. Én maradtam közép-európai, magyar festő. – Köszönöm szépen! * Végvári Lajos művészettörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja éppen száz éve született, és 2004-ben halt meg Miskolcon, ahova 1971-ben költözött. A Miskolci Képtárban, majd a Herman Ottó Múzeumban dolgozott művészettörténészként, és tevékeny részt vállalt a gyűjtemény kialakításában, bővítésében. Tanácsadója volt a neves miskolci műgyűjtőnek, Petró Sándornak. Előadásokat tartott az ország számos egyetemén. Több mint negyven könyve jelent meg, emellett tanulmányokat, katalógus-bevezetőket, kritikákat is írt. A Miskolci Bölcsész Egyesület egyik alapító tagja volt, ahol 1997-ben díszdoktorrá avatták. 1993-ban Miskolc Pro Urbe-díját kapta meg, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2001-ben pedig Miskolc díszpolgára lett. Felesége Máger Ágnes festőművész. (g)

Hat szent a Hittani Kongregáció által hitelesített ereklyéjét helyezték el a miskolci székesegyházban mácius 10-én, nagyböjt első vasárnapján. Nagyböjt első vasárnapján, az igazhitűség vasárnapján püspöki Szent Liturgia keretében helyezte el Keresztelő Szent János, Szent István vértanú, Szent Anasztázia vértanúnő, Nagy Szent Albert, Sienai Szent Katalin és Boldog Griesinger Jakab ereklyéit Orosz Atanáz megyéspüspök a Miskolci Egyházmegye székesegyházában.

Az igazhitűség, amit ezen a vasárnapon ünnepel a Görögkatolikus Egyház, az Istenbe vetett igaz hitet jelenti; egyetemes igazhitűség, amit az első századok Egyháza is vallott az ikonrombolók tévtanítása elleni küzdelemben. Bár a szentképek tiszteletét a VII. egyetemes zsinat engedélyezte, és világosan kihangsúlyozta a különbséget az imádás és a tisztelet között, azonban a hétszázas évek elején kezdődött képrombolási időszak csak jóval később, 843-ban zárult le véglegesen. Ebben az esztendőben, nagyböjt első vasárnapján, a szent ikonok végleg visszakerültek a templomokba. Ez a vasárnap azóta az igazhitűség vasárnapja: győzelem a képromboló eretnekség fölött. A zsinat tanítja, hogy a szentképek azoknak a láthatatlan személyeknek látható megjelenítői, akiket tisztelünk.

A szentképeket tisztelve nem imádjuk a vásznat, a fát, amelyre vagy amiből az ikon készült, csakis azokat tiszteljük, akiket ábrázolnak. Jézus Krisztus, az Istenszülő, az angyalok és a szentek ikonjait ősi és különleges tisztelet övezi, csakúgy, mint a szent ereklyéket. „Azért tiszteljük a szenteket, mert ők Jézus Krisztus eleven ikonjaiként jártak-keltek, ahová az isteni gondviselés rendelte és küldötte őket, és egyúttal példaképeink is az életszentségben” – mondta Atanáz püspök az ünnepi homíliában. Az ereklyék a szentek földi maradványai, melyeket ősidőktől fogva óriási nagy tiszteletben részesített az Egyház, mert az „ő testük igazán a Szentlélek lakhelye volt, a Szentlélek lakását pedig meg kell tisztelnünk e földön” – folytatta a tanítást a főpásztor. Hozzáfűzte: „Ezek számunkra kegyelemközvetítő eszközök, az ő életükre hívja fel figyelmünket, amely példa számunkra az életszentség felé vezető úton is.” Az ereklyék mostantól itt, a székesegyházban lesznek, „meghívásként, hogy a szentek életét kövessük, és hogy közbenjárásukat kérjük betegeink gyógyulásáért, vagy nehéz élethelyzetben saját boldogulásunkért” – zárta szentbeszédét Orosz Atanáz a liturgián.

Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartománya JPIC Irodájának pasztorációs törekvései az igazságos és békés világ megőrzésére, az emberi jogok védelmére és a teremtett világ megóvására irányulnak. Az iroda által koordinált cigánypasztorációról Vrazala Marianna önkéntes munkatárs írt beszámolót.

A verbita JPIC (Justice, Peace and Integrity of Creation – igazságosság, béke és a teremtés megőrzése) Iroda a társadalmi igazságtalanság és az emberi erőszak miatt szenvedőket is védelmezi Jézus Krisztus szellemében, valamint kiemelt feladatának tekinti a társadalom peremén élő szegények támogatását és a karitatív szolgálatot is. Működésének fő területe hazánkban a cigánypasztoráció az ország északkeleti részén, Dél-Borsodban, a Sajó folyó mentén. Köröm község és az ottani plébániához tartozó falvak (Girincs, Kiscsécs, Kesznyéten és Sajóhídvég) nagy múltú települések, ahol különböző kultúrájú emberek éltek és élnek ma is együtt.

Az elmúlt évszázadokban a cigányok csak elenyésző mértékben voltak jelen ezen a területen, viszont a 20. század második felében a gazdasági és társadalmi változásoknak, valamint a modernizációs folyamatoknak köszönhetően a falvak népessége gyarapodni kezdett, ezzel egyidejűleg a cigányok számának növekedése is erőteljesen megindult. A politikai és társadalmi változások lehetőséget adtak arra, hogy a cigány családok megpróbálkozhattak a többségi társadalomba történő beilleszkedéssel, de a jó szándékú próbálkozások ellenére a törekvések csak csekély mértékben vezettek eredményre. A cigányság kultúrája jelentősen különbözik a ma általánosnak számító kultúrától, ami idegenkedést kelt azokban a körökben, ahol ezt a társadalmi réteget nem vagy csak kevésbé ismerik. A babonákkal, hiedelmekkel teli, különleges szokás- és hagyományrendszerük miatt a cigányságot sokak szemében ma is sejtelmesség veszi körül. A gyerekek sem mentesülnek ezektől a hatásoktól, hiszen beleszületnek ebbe a közegbe, mely alapvetően meghatározza életüket és fejlődésüket. A cigányság e misztikus, egyedi világszemléletével közelít a katolikus keresztény tanításhoz is.

A cigány családok ebben a térségben a mai napig súlyos problémákkal küzdenek. A szegénység, a munkanélküliség, a rossz szociális körülmények, az alacsony szintű iskolázottság, a munkanélküliség, az ingerszegény környezet, a korán szülővé válás folyamata a legtöbb esetben rossz irányba terelik a nevelést.

A verbita rend által fenntartott JPIC Iroda missziója kiutat mutat a Dél-Borsodban élő hátrányos helyzetű családok számára a teljes elszigetelődésből. A térségben kilenc éve zajló missziós munka eredményeként a falvakban missziós gyermek- és családközösségek alakultak, létrejöttek hittan- és cursillós csoportok, de teret kapott a személyes, közvetlen kapcsolatra épülő családi evangelizáció is a verbita atyák törekvései nyomán. A munkát önkéntesek segítik, akik saját idejüket, erejüket nem kímélve fáradoznak, hogy nehezebb sorsú embertársaik életét megkönnyítsék. Az önkéntesek Chavvakula Lourduraju SVD körömi káplán, a JPIC Iroda koordinátora irányításával végzik szolgálatukat, és rendületlenül bíznak abban, hogy sikerül a misszióban részt vevőket hitre és a társadalom elvárásai szerint nevelni, az Egyház aktív tagjaivá tenni, felzárkóztatni és segíteni. További nem titkolt célja a missziónak a béke, az egyetértés megteremtése a társadalom különböző csoportjai között.

A társadalom peremén élő szegények, cigányok, nehéz sorsúak pártfogása, megsegítése nem egyszerű feladat. Hatalmas elhivatottságot és önfeláldozást kíván mindenkitől, aki részt vesz ebben a munkában, ugyanakkor megmutatja az első távoli misszióba küldött verbita, Szent Joseph Freinademetz szavainak igazságát: „A misszió nem áldozat, hanem kiváltság.” A támogatói munka sikere érdekében a JPIC Iroda immár ötödik éve tart fenn kapcsolatot a langenloisi (Ausztria) Club of Roma alapítvánnyal, amelynek fő célja hasonló a verbita rend JPIC Irodájának küldetéséhez. A Club of Roma alapítvány feladatának tekinti, hogy a verbita rend közreműködésével szociálisan, kulturálisan és az oktatásban is segítsék és támogassák a magyarországi cigány kisebbséget, valamint a rászorulókat. A Club of Roma alapítvány tagjai rendszeresen segítenek ruha-, élelmiszer- és egyéb adományokkal, segítőkként részt vesznek a magyarországi nyári táborokban, valamint tehetségpártolókként támogatják a szabadidejükben hímzéssel foglalkozó roma asszonyok kézműves tevékenységét, illetve kiemelkedő tehetségű cigány gyermekeket is patronálnak.

A missziós szolgálat sokoldalú és folyamatos tevékenység – beletartozik a kertművelési program vezetése és az adományok osztása éppúgy, mint a nyári verbita gyermektáborok, kirándulások és kulturális rendezvények szervezése, a hitoktatás, a Cursillo vagy a személyes evangelizáció.

A JPIC Iroda idén egy újabb területre is kiterjesztette tevékenységét. „Drága kincsünk az egészségünk” címmel új projektet indított, amelyben a preventív tevékenységé a főszerep. A program célja, hogy felhívja a családok figyelmét az egészséges életmód kialakításának, valamint az egészség megőrzésének fontosságára. A projekt keretében ismeretterjesztő előadásokat, programokat tartanak, de nagy hangsúlyt helyeznek a konkrét segítségnyújtásra is. Ennek jegyében a JPIC Irodával kapcsolatban álló nevelési-oktatási intézményekbe járó gyermekeknek multivitamin-tablettákat, gyógyteákat, friss gyümölcsöt és testápolási, higiéniai termékeket osztanak ki. A projektet irányító indiai származású Chavvakula Lourdu atya munkáját óvodapedagógusok, pedagógusok, gyermekorvosok és gyógyszerészek is segítik.

A JPIC Iroda missziós tevékenysége egyre szélesebb körű. Évről évre egyre több gyermek jut ajándékokhoz, egyre több család adományokhoz, egyre több területen válik lehetővé a segítségnyújtás és a támogatás. A rászorulók az elhivatott missziós szolgálatnak, az újabb és újabb projekteknek, illetve a segítőknek és a jó szándékú adakozóknak köszönhetően egyre komplexebb segítséget kapnak tárgyi adományok és szellemi javak formájában, Jézus Krisztus kegyelme által. A verbita misszió, Juhos Ferenc SVD körömi plébános, Lourdu atya és a JPIC Iroda működése nyomán érezhető változások történtek az elmúlt években. A mély csendbe és magányba burkolózott falvak újra élni kezdtek, s az emberek hitének régóta csak pislákoló lángjai is ismét fellobbantak a Sajó folyó melletti aprócska falvakban.

A miskolci Székesegyházban március 2-án szentelte pappá Pásztor Gergely diakónust Orosz Atanáz püspök. Pásztor Gergely 1979-ben született Miskolcon.

Az általános és középiskolai tanulmányait szintén Miskolcon végezte. Érettségi után felvételt nyert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára, valamint a Nyíregyházi Papnevelő Intézetbe, amelynek előkészítő évét Vácott töltötte.

Teológiai tanulmányaimat 2004-ben fejeztem be Nyíregyházán, majd első szolgálatomat a Hajdúdorogi Gimnáziumban és Kollégiumban kezdtem. 2005 szeptemberétől Kállósemjéni Parókia szolgálatában lelkipásztori kisegítőként teljesítettem a rám bízott feladatokat. – mondta el Pásztor Gergely. 2009 nyarán Fülöp püspök Kenézlőre helyezett szintén lelkipásztori kisegítőnek, melyet 2010 nyaráig teljesítettem. Ezt követte három év szertartói és irodai szolgálat a Miskolci Apostoli Exarchátus (ma már Miskolci Egyházmegye) püspökségén.

A 2013/14-es tanévben a Fráter György Katolikus Gimnáziumban hitoktatóként dolgoztam, majd 2014 augusztusától ismét lelkipásztori kisegítőként szolgáltam a Kányi Görögkatolikus Parókián. 2018. december 1-én Atanáz püspök atya diakónussá szentelt – tette hozzá.

1. Az Eucharisztia – Krisztus teste és vére. Nem jelkép, nem csak megemlékezés Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. (Jn 6,53–57) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: Vegyétek, ez az én testem. Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. (Mk 14,22–24) Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. (1Kor 11,27–29)

2. A bűnök megbocsátását Krisztus az apostolaira bízta Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. (Jn 20,21–23)

3. A betegek megkenésének szentsége Azok (tudniillik az apostolok) elmentek, s hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. (Mk 6,12–13) Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Énekeljen zsoltárt! Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. (Jak 5,13–15)

4. A házasság felbonthatatlansága, szentsége Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét. Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették. Ezt válaszolta: Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör. (Mk 10,6–12) Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének. Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. (1Kor 5,25–32)

5. Az apostolok és utódaik Krisztus küldetésének folytatói Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött. (Lk 10,16) Az egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. (ApCsel 14,23) Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél. (1Tim 4,14) Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. (2Tim 1,6)

6. Jézus Péterre és az ő hitére, mint sziklára építette az egyházát. Az idők végezetéig ezen a péteri sziklán, Péteren és utódain nyugszik Jézus most hozzájuk fordult: Hát ti mit mondtok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. (Mt 16,15–19) Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek. Erre így szólt hozzá: Legeltesd bárányaimat! Aztán másodszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz engem? Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd juhaimat! Majd harmadszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: Szeretsz engem? S így válaszolt: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Jézus ismét azt mondta: Legeltesd juhaimat! (Jn 21,15–17)

7. A Szentlélek vezeti az Egyházat A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (Jn 14,26) Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (Jn 16,13) Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél. (ApCsel 15,23.28)

8. Jézus Édesanyja, Mária egészen különleges helyet foglal el Isten üdvözítő tervében. Ő kegyelemmel teljes, a világ végéig áldani fogják, ő a menny Királynéja Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. (Lk 1,28) Mária így szólt: Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék. (Lk 1,46–48) Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. (Jel 12,1–5)

9. A szentek szerepe az üdvösség rendjében Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai. (Jel 5,8) Oniász megszólalt és azt mondta: Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért. (2Makk 15,14)

10. Nem csak az írott, hanem a szóbeli hagyományok által is továbbadták az apostolok Isten Igéjét Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. (1Kor 15,3-4) Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. (2Tessz 2,15)

11. A jócselekedetek fontossága Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában. Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább? Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül. (Jak 2,24–26) Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. (Mt 7,21) Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. (Mt 25,34–36)

12. Képek, ábrázolások szerepe az Isten szándéka szerint Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. (Kiv 25,18) Az épületet: a gerendákat, az ajtófélfákat, a falakat és az ajtókat arannyal boríttatta be, a falakra meg kerubokat vésetett. […] A szentek szentjébe két kerubot is öntetett, és ezeket is bevonatta arannyal. (2Krón 3,7.10)

Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt. (Szám 21,9) Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. (Kol 1,15)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja, az Eszmék és Értékek Alapítvány meghívja Önt, családját és barátait

Március 7-én, csütörtökön 17.30 órára

a Fráter György Katolikus Gimnázium dísztermébe, ahol

A migráció jelensége

egy erkölcsteológus szemével

címmel

Dr. Czapkó Mihály,

az egri szeminárium prefektusa tart előadást

Az előadás előtt és után Dudás Lászlóné Jolika várja azokat a KÉSZ-tagokat,

akik ez évi, vagy elmaradt tavalyi tagdíjukat akarják befizetni.

Folyó év január 20-án, vasárnap a zsúfolásig megtelt arad-belvárosi római katolikus templomban 10.30 órakor kezdődött plébániai nagymisén tartotta ezüstmiséjét p. Bogdan Adamczyk, lengyelországi minorita szerzetes, aki több évig plébánosként szolgált Aradon, ahol a hívek manapság is a szeretett, magyarbarát Bogdan atyaként emlékeznek rá. A szertartás után kissé rendhagyó módon, de sikerült elbeszélgetnünk vele.

– Kedves Bogdan atya, hol, mikor születtél, gyermekkorodban milyen vallásos nevelést kaptál?

– 1965. július 13-án Limanowában, a Krakkótól 70 kilométerre, délre fekvő kisvárosban születtem. Vallásos családban nevelkedtem. Édesapám a Nowa Huta-i Kohászati Kombinátban dolgozott, míg édesanyám a háztartást vezette. Gyermekkori élményeim is erősen meghatározták felnőtt életemet. A szülői példából a keresztény erények gyakorlása, a vallási gyakorlatokhoz való hűség, a szerénység, a szorgalom, a munka szeretete meghatározóak voltak számomra. Olyan eseményről azonban, ami vallási áttörést, vagyis megtérést eredményezett volna, nem tudok beszámolni abból az időszakból. Isten akkor lépett be az életembe, amikor 17 évesen erősen megéreztem az Ő jelenlétét. Akkoriban éltem meg a megtérésemet, illetve a hitemet tudatosítottam magamban, és elkezdtem tudatos, vallásos keresztény életet élni. Amikor Isten felajánlotta nekem a keresztény élet lehetőségeit, annak minden gazdagságával, egyből döntés elé állított, a segítségét is felajánlva, és meghívott a nagy kalandra, melyet a szerzetesi élet jelent. Ezen az úton, a családomon kívül döntő szerepet töltött be a „Világosság és Élet Mozgalomban” való tagságom: az elmélkedések, az imádságok, a vallási élmények és a közösséghez tartozás tapasztalata. Annak ellenére, hogy a ciszterciták vezette plébánián és annak közösségében nőttem fel, nem azt az életformát választottam, hanem a számomra akkor még ismeretlen és rejtélyes ferences életet.

– Mikor és miért döntöttél a papi és szerzetesi szolgálat mellett?

– Még a ciszter plébánián egyszer minoritákkal találkoztam és ez a találkozás a gondolataimat és a jövőmet a ferences útra irányította. Az volt az ideálom, hogy radikális szerzetesi életet éljek, és ezt a minorita kolostor vastag falai között reméltem megtalálni. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mit jelentenek a fogadalmak, de Istenbe vetett bizalommal és a szentek – különösen Szent Maximilián Kolbe – példamutatásával irányítást és segítséget kaptam. Bekövetkezett a boldog nap, amikor 1986 szeptemberében felvételemet kértem a minorita rendbe.

– Hol jártál szemináriumba, és mikor kerültél kapcsolatba a magyar tartománnyal?

– A középiskola befejezése után jelentkeztem a minorita rendbe Krakkóban, amelyet egyéves noviciátus követett. Annak letelte után 1987–1991 között Krakkóban végeztem el a teológiai képzést. 1991. július 15-én jöttem Magyarországra, ugyanis a rend magyarországi tartományfőnöke megkérte a lengyel provinciálisokat, hogy segítsenek újraéleszteni a magyarországi minorita rendet. Itt szeretettel fogadtak minket a magyar testvérek, akik már 1990-ben visszakapták rendházukat. Ők voltak, akik a kezdeti nehézségekben segítő karjukat nyújtották nekünk. Rövid nyelvkurzus után az egri szemináriumba kerültünk, ahol szembesültünk a nyelvi nehézségekkel és az intézmény követelményeivel. Itt még két éven keresztül folytattuk teológiai tanulmányainkat, egészen 1993 júniusáig.

– Mikor, hol szenteltek pappá, milyen elképzelésekkel kezdted a szolgálatot?

– A teológiai tanulmányok befejezése után, 1993. június 20-án Miskolcon szentelt pappá dr. Seregély István egri érsek. Primiciás képem mottója ehhez kapcsolódik, ez jellemzi életemet: vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked (Ter 12, 1.). Minden papi hivatásra igaz ez, de különösen érvényes a misszionáriusok életében, akik külföldön teljesítenek szolgálatot. Ennek a mottónak a jegyében szeretném földi életemet úgy rendezni, hogy Isten és a rendi elöljárók akarata szerint ott teljesítsek szolgálatot, ahol a legnagyobb szükség van rám.

– Hol kezdted el a magyarországi szolgálatot?

– A szentelés után Nyírbátorba, az első helyemre kerültem, amely a tapasztalatszerzésre és a nyelvi ismeretek bővítésére kitűnő alkalmat adott. Mindig nagy szeretettel gondolok a nyírbátori hívekre, akik nehéz pillanataimban szeretettel vettek körül. A következő állomásom Miskolc volt, ahol öt évet töltöttem el, és a lelkipásztori munka széles skálájával ismerkedtem meg. Előbb káplán voltam, majd plébánosnak neveztek ki abban a városban, ahol eddig a legtöbb ideig szolgáltam. Itt is nagy szeretettel vettek körül a hívek, és a gondoskodás palástját terítették rám. Különösen a Képviselőtestületnek és a Rózsafüzér Társulatnak tartozom hálával és köszönettel, akikkel szoros kapcsolatot sikerült kialakítanom. Innen 2000 augusztusában helyeztek át Egerbe, ahol a híres műemléktemplom plébánosa és házfőnöke is lettem.

– Hogyan emlékezel vissza az aradi szolgálatodra, a híveidre?

– 2001. október 22-én érkeztem Aradra, hogy az itteni minorita közösség vezetője legyek. Három hónap múlva, 2002 januárjában az arad-belvárosi plébániatemplom plébánosa is én lettem. A házfőnöki teendők alól a tartományi választó káptalan 2004. március 1-jétől felmentett. A plébániát még a következő év júniusáig vezettem, azután visszatértem az anyatartományba. Négy boldog évet töltöttem Aradon. Úgy érzem, hogy ezek az évek nemcsak nekem voltak fontosok, hanem az egyházközségnek is. Az akkori egyháztanáccsal sok mindent megvalósítottunk. Ezek közül csak hármat említenék meg. 2003-ban megünnepeltük a minoriták letelepedésének 300-ik és a templom építésének 100-ik évfordulóját. Ünnepélyes keretek között fogadtuk Páduai Szent Antal ereklyéit és megéltük a főpásztor kánoni vizitációját. Ezeknek az eseményeknek a lelki gyümölcsei sokáig erőt adtak a további küzdelemhez. Két embernek szeretném különösképpen megköszönni a támogatást és a segítségnyújtást: pater Bíró Antal ferences barátnak, aki évekig német és magyar miséken szolgált, és Konrád testvérnek, aki a papi és szerzetesi élet megélésének példáját nyújtotta nekem. Ők már mindketten az Úr színe előtt vannak.

– Miután innen elkerültél hol, milyen témakörben doktoráltál?

– Húsz éven keresztül Magyarországon szolgáltam. Ebben az időszakban, 2008–2010. között négy alkalommal konferenciák kerültek megrendezésre Isten szolgája P. Kelemen Didák és Adalberto Topoliński atya tiszteletére. A konferenciák célja többek között az volt, hogy megismertesse a XVIII. és a XX. századi két minorita szerzetesének az életét, századokon átívelően is meghatározó jelentőségű munkásságuk példamutató értékeit és hogy felfedezzük azt, amit aktuális üzenetként mondhatnak jelen korunkban a XXI. század emberének. A konferenciák nagy érdeklődést keltettek bennem, annak eredményeként elhatároztam, hogy tudományosan is szeretnék foglalkozni ezzel a témával. 2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem PhD-t. A doktori disszertációt Isten szolgája, Kelemen Didák boldoggá avatásáról, „Isten Szolgája P. Kelemen Didák életének és tetteinek recepciója” címmel írtam. Legfontosabb, a külhoni magyarság szolgálata.

– Szolgáltál a felvidéki magyaroknál is. Náluk milyen élményeket szereztél?

– 2011-ben befejeztem a szolgálatomat Magyarországon és egészségi okok miatt visszamentem a Krakkói Tartományba. Ott műtéten estem át, aztán a betegszabadságot Rómában, a Generális Házban töltöttem. Nyelvet tanultam, mert a nyelvismeretre szükség volt, hiszen a doktorátushoz még egy nyelvvizsgát le kellett tennem. Így az olasz nyelvet választottam. Ezen kívül, a Generális Levéltárban anyagot gyűjtöttem a doktori disszertáció megírásához. Az egyéves római tartózkodás után eldöntöttem, hogy magyar szolgálatomat a felvidéki Imregen szeretném folytatni. Erre volt igény, mert a magyar ajkú imregi híveknek már egy ideje nem volt lehetőségük magyar miséken rendszeresen részt venni. Ottani szolgálatom alatt fejeztem be a doktorátust, amelyet 2010-ben a Pázmány Péter Keresztény Egyetemen kezdtem el. Ezenkívül Szlovákiában a magyar harmadrendi közösségekkel foglalkoztam. Szolgálatomnak harmadik fontos tényezője a szórványban élő magyarok között végzett lelkipásztori munka volt. A ferences lelkiséget és az aradi vértanúk kultuszát addig terjesztettem, amíg az imregi szlovák kolostorban a rendi vezetőség meg nem változott, ezért a továbbiakban az ilyen jellegű munka végzése akadályokba ütközött.

– Miért szűnt meg a Szent Erzsébet magyar tartomány, annak a hívei most hova tartoznak?

– 1989-ben a generális atya Tóth Alajost nevezte ki az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő magyar provincia főnökévé. A Rend 1990. június 30-án visszakapta miskolci rendházát. A Rend paphiánnyal küzdött, ezért a lengyel provinciáktól kért segítséget. Így kerültek Magyarországra lengyel kispapok, akik az egri szemináriumban folytatták tanulmányaikat. Sajnos, a kezdeti növekedés után a közösség létszáma szisztematikusan fogyott. A testvérek elhalálozása és a rendi közösségek elhagyása miatt létszámuk minimálisra csökkent, így 2018. október 28-i dekrétumával Marco TASCA, Rendünk generális minisztere eltörölte az Árpád-házi Szent Erzsébet Magyarországi és Erdélyi Rendtartományt. Közel hároméves átalakulási folyamat után a Generális elöljárók döntése alapján a Gdański Tartománnyal közös vezetés alá került a Magyar- és az Erdélyi Tartomány. A magyar közösség vezetésével Paweł atyát bízták meg.

– Lélekben hogyan készültél az ezüstmisédre, azt miért éppen Aradon tartottad?

– 25 év nem nagy idő a történelemben, annál többet jelent egy ember életében. A pap, bármennyire is magányos embernek látszik, nem ünnepelhet egyedül. Hívott és küldött ember ő, és hivatását másokért kapta. Hálát adok Istennek a 25 évért, amelyben megtapasztaltam az Ő jóságát, szeretetét. Elsősorban nem a sikerekért kell hálát adni, mert a papi élet legfőképpen szolgálat. Köszönettel tartozok Istennek a hűség kegyelméért, és a hitben való megmaradásomért. Köszönöm a Mindenhatónak, hogy megajándékozott a papi és a szerzetesi hivatás kegyelmével, és eddig megtartott hivatásomban. Köszönöm a sok örömet, amelyet a szenteléssel és a lelkipásztori élettel adott nekem. Jubileumi szentmisét nemcsak Aradon tartottam, hanem eljutottam a legtöbb helyre, ahol papi szolgálatot teljesítettem.

– Most hol szolgálsz, milyen jövőbeli terveid vannak?

– 2018. november 5-én érkeztem Miskolcra. Egyelőre itt szolgálok. A lelkipásztori munkában segítek, próbálom tehetségemet a tudományos munka területén is hasznosítani. Itt, azaz magyar földön élő testvéreknek akarok szolgálni, ott, ahol a Rendnek az érdeke azt a legjobban kívánja, amíg szükség van itt rám. Visszatérve Magyarországra, személyes terveim voltak, illetve a munkámmal kapcsolatos terveim, nemcsak a napokban közzétett könyvvel – Adalberto (Wojciech) Topolinski élete és műve levelek tükrében. Ezenkívül rendtörténettel foglalkozom, és elkezdtem annak a megírását. A kutatásaim során kialakított kapcsolatok és a magyarországi lengyelekhez fűződő kapcsolataim inkább a magyarországi szolgálatot helyezik kilátásba.

– Visszajönnél-e Aradon szolgálni?

– Amint mondtam, a rendi testvéreimnek jöttem segíteni nehéz helyzetükben. Természetesen mehetek Aradra is, ha a helyzet azt diktálja. Előbb azonban szeretném a gyenge egészségi állapotomat rendbe hozni, ezt pedig Magyarországon tudom a leghatékonyabban megtenni. Közel tíz éve több műtéten estem át, és annak hatását, sajnos a mai napig érzem, de minden Isten kezében van. Gondolataimat szeretném Bíró atya szavaival zárni, aki 2017-ben – halála előtt – pappá szentelésének 76. évfordulóját ünnepelte. Pappá szentelési miséjén a felszentelő Márton Áron püspök atya azt mondta: „Nem elég az oltárhoz jutni, ott is kell maradni!” Ezt a hűséget és a hitben való megmaradást kívánom magamnak és rendi testvéreimnek! – Úgy legyen! Fogadalmad teljesítéséhez adjon neked Isten további lelki erőt és egészséget! Köszönöm a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!