Október 7-én, a templomszentelés 150. évfordulóján tartották a görömbölyi templom búcsúját. A liturgián állandó diakónussá szentelték Dorcsinec Lászlót. „Másfél évszázad szeretetéért és kegyelméért adtunk ma hálát” – fogalmazott Galambvári Péter parókus. A jelenlegi, neoklasszicista stílusban épült templomot 1868-ban Huczkó Bazil nagyprépost szentelte fel az Istenszülő Szűz Mária oltalma tiszteletére, ennek jubileumát ünneplik idén a görömbölyiek. A közösség létrejötte azonban jóval korábbra tehető.
Az 1700-as évek elején ruszin telepesek érkeztek a területre, az általuk épített két fatemplom helyén a század végén már kőtemplom állt, ami sajnos, néhány évtized múlva földrengés következtében életveszélyessé vált és lebontották. Sok-sok éven át a szomszédos római templomot használhatták a görögkatolikusok is. Majd 1854-ben kezdődtek el a mostani templom építésének munkálatai, amelyek folytatódtak Demkó István parókussága alatt. A ma is látható ikonosztázion 1912-ben került a helyére. Az Istenszülő ünnepeinek előestéjén felolvasott szentírási szakaszt idézte homíliájában Orosz Atanáz püspök: „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” (Ter 28,16) A templom felszentelésének emlékezete „mindannyiunk számára fölhívás a megszentelődésre, és annak fölismerésére, hogy az Úr jelen van” – mondta a főpásztor.
A templombúcsú ünnepe találkozás a közösség tagjaival, de a legfontosabb az Istennel való találkozás. Isten irgalmát és kegyelmét tapasztalhatták meg évszázadokon át a templomban imádkozók, ezért mondunk ma köszönetet, hálát adva Istennek. „Nemcsak a jó Isten van jelen, hanem ahogyan énekeltük, a Szűz is jelen van az Úr hajlékában, és láthatatlanul imádkozik érettünk Istenhez” – hívta fel a jelenlévők figyelmét a püspök utalva a másnapi, október 8-i, Magyarok Nagyasszonya ünnepére, amikor is „nagyon aktuális az Istenszülő közbenjárását kérnünk és az ő jelenlétét is fölismernünk, hogy erősítse imáinkat, terítse fölénk oltalmazó palástját. A főpásztor a jeles napok sorában megemlékezett az 1571. október 7-én, Lepantónál vívott tengeri csatáról is. A csata előtt V. Szent Pius pápa az egész keresztény nép imádságát kérte.
Miközben Európa szerte a rózsafüzét imádkozták, a kisebbségben lévő keresztény sereg győzelmet aratott a túlerőben lévő oszmán flották fölött. Az összefogás, és az Istenszülő Szűz oltalmának tudták be a győzelmet, amellyel évszázadokon át keresztény azonosságát is sikerült megőriznie Európának. Ezen esemény tükrében a főpásztor arra emlékeztetett, hogy „igazi keresztény jövőt csak az Istenszülő oltalmához menekülve kérhetünk és biztosíthatunk itt Európában.” Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke a Szent Liturgián állandó diakónussá szentelte Dorcsinec Lászlót, a környékbeli papság és Nyirán János fődiakónus segédlete mellett, aki a szentelendőt vezette diakónusi készülődései során. „A szentelendő szolgálatkészsége mindannyiunknak eszébe juttatja Krisztus Urunk kérését és küldetését – utalt a püspök a diakónusszentelésre –, „Krisztus szerinti segédlő papság”, vagyis a Krisztusban működő diakonátus mindnyájukat szolgálatkészségre biztat és emlékeztet. Templomba azért jövünk, hogy Isten szolgáinak bizonyuljunk, egymást szeretve, egymásnak szolgálva, Jézus Krisztus élő templomává és építőköveivé legyünk. Akik tehát a templomban szolgálatra vállalkoznak, ennek aktív résztvevői. László testvérünk mostantól diakónusként a vállalja ezt a szolgálatot.”
„Néhány ruszin család betelepítésével kezdődött a közösség élete. Reméljük, ma is van jó néhány család, amely elkötelezi magát a feltétlen szolgálatra, hogy ez az egyházközség megmaradjon, épüljön és gyarapodjon. Isten segítségével így fogjuk a jövő nemzedék számára is tanúsítani, hogy valóban az Úr van ezen a helyen, bár mi nem mindig ismertük fel” – szavakkal zárta ünnepi gondolatait a főpásztor. Őseik emléke előtt is tisztelegve, a ruszin nemzetiségi önkormányzat tagjai ruszin, majd magyar nyelven énekeltek Mária énekeket.